Sírt önmaga miatt, sírt, mert megváltozott, és mert néha a legjobbféle változás is felér egy apró halállal.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha kötelező sírni.
2. Ha sírnom kell, akkor sírok, mert erősebbé tesz az, hogy bevallom a gyengeségemet.
3. Minden változásnak, még annak is, amit a leghőbben óhajtunk, megvan a maga szomorúsága - mert az, amitől megválunk, önmagunk egyik része volt. Az egyik élet számára meghalunk, hogy egy másikba beléphessünk. Anatole France
4. De joga volt neki is, hogy próbáljon, hogy szenvedjen, hogy sírjon, hogy elbukjon. Hiszen úgyis csak ennyi az, amiben minden embernek része van.
5. Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk. Janne Teller
6. Tulajdonképpen én akkor nem értettem, hogy mi történt, mit jelent anyám elvesztése. Sírtam, mert sírtak a felnőttek is. Berkesi András
7. Talán akkor eszmélt rá először, amikor egymás karjában sírtak, hogy bizonytalanságban élni, a kudarc és az újrakezdés között ingadozni ugyanannyi örömet szerezhet, mint amennyi fájdalmat okozhat. Orhan Pamuk
8. Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem. Sírok, mert velem megtörtént a csoda, amire gyerekkorom óta vágytam, amitől gyerekkorom óta rettegtem, itt a mitológiai szerelem, és mi lesz velem, vagy mi lesz veled, ha elveszítjük, ha kettőnk közül egyszer meghal valaki. Szabó Magda
9. Szívünk változásért eped. Szemeink változásért könyörögnek. Nevetésünk, könnyeink, szívdobogásunk változást kér. Viktor Coj
10. Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.