Ugrás a tartalomra
Soha nem gondoltam végig, milyen előnyöket élvezek csak azért, mert az vagyok, aki, mert oda születtem, ahova, mert úgy nézek ki, ahogy.
Kapcsolódó idézetek
-
Sosem szégyelltem magam, amiért az vagyok, akinek születtem.
Borsa Brown
-
Magamnak akarok megfelelni, abból soha nincs baj. Azért vagyok ott, ahol, mert soha nem akartam másoknak megfelelni.
Majka
-
Nem szoktam senkit tisztelni, fölnézni emberekre, mert úgy gondolom, hogy egyformának születtünk, aztán mindegy, hogy ki mit ért el.
-
Sosem hittem, hogy az ország, ahol élek, pusztán azért jobb volna bármelyik másik országnál, mert történetesen én is itt lakom; ez logikai képtelenség. Mindig is tudtam, hogy az országom közel sem tökéletes, úgyhogy a magam részéről mindig tenni próbáltam érte, hogy legalább egy kicsivel jobb lehessen.
Szergej Geraszimov
-
Gyakran éreztem, hogy nekem abban telnék gyönyörûségem, ha mindig mehetnék, egyenest, az orrom után, anélkül, hogy tudnám, hová, anélkül, hogy bárki nyugtalankodnék miatta, és ha mindig új országokat látnék. Én soha sehol sem vagyok igazán, és azt hiszem: máshol mindig jobb lenne, mint ott, ahol vagyok.
Charles Baudelaire
-
Soha egy percig sem voltam benne
biztos, hogy létezni érdemes olyasmiért is,
amit nem lehet a szánkba venni.
Simon Márton
-
Soha ne felejtsd el, hogy honnan érkeztél ebbe a világba, mert bármerre vigyen is a sors, az maradsz, aminek születtél.
-
Mindig bennem volt az az érzés, hogy milyen jó is lenne csak egyvalahová tartozni, de eddig még nem volt olyan, ami egymagában kielégített volna.
Tompos Kátya
-
Nem bánok meg soha semmit, éppen azért, mert mindenbe magam megyek bele.
Kovács Patrícia
-
Soha nem hittem a csodákban, amíg aztán meg nem születtem.
Ashleigh Brilliant