Ugrás a tartalomra
Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat - minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme, és mert képzelt tévedése zavarba ejtette, igyekezett anyját távozásra rábeszélni. Szeszélyes viselkedésemmel szívtelen kalandor hírébe keveredtem: én tudom csak milyen méltatlanul.
Kapcsolódó idézetek
-
Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.
-
Egyetlen komoly pillantása elegendő volt ahhoz, hogy mindazok a gyengéd érzelmek, amelyeket mélyen magamba temettem, ismét elborítsák a szívemet. Küzdöttem, hogy ne vegyek róluk tudomást, keményen el voltam szánva, hogy megőrzöm magamban a haragot és sértődöttséget, s csupán udvariasnak mutatkozom.
-
Alighogy elveszett szemem elől, fájdalmas hiányérzet lepett meg, próbáltam felidézni vonásait, hogy legalább ilyképpen magam mellett tartsam őt, ám képe pislákolt, nem vált meggyőzővé, s megint meglepett a felismerés, mennyire szeretem. Hirtelen megtaláltak a szavak, melyek már-már kifejezhették volna érzelmeimet, és a merszet sem nélkülöztem, hogy elmondjam. Utánaszámoltam, milyen régen öleltük egymást. Ezer év előtti együttlétünk ízei eláradtak bennem, s villamosszékerővel ráztak meg; e rengéstől egy megapolisz porrá omlott volna. Dühödten kikértem magamnak a szerelmi függést.
Vavyan Fable
-
Egy alkalommal inkább hősködésszerû, semmint bátor kísérletet tettem arra, hogy kibújjak érzelmeimből, levessem azokat, mint a kígyóbőrt. A kapcsolatunkat átlengő angyalos harmóniákra hivatkoztam, s bár szavaimat magam se hittem, őt alaposan megbántottam. És persze farokfelvágva siettem vissza hozzá, s vele a végtelen tengerbe, a szerelmébe, melyből vétettünk, és amely nélkül csupán vegetálnunk lehetséges.
Vavyan Fable
-
Nyakadba csókoltam a vágyat
s örökös foglyod maradtam
ódivatúan olykor nevetségesen
felfedező voltam mert testedre vágyakozva
magamat is megismertem
nemcsak akartam hanem mertem is
egy életre megszeretni.
Nagy István Attila
-
Kért, hogy könnyen szeressem, mint rügy nő ág hegyén,
de ifjan és bolondul ezt nem hihettem én.
(...)
És kért, hogy könnyen éljek, miként a fû, ha ragyog:
de bolond ifjú voltam s most csupa könny vagyok.
William Butler Yeats
-
Mindent szeretek benne, és én nem mondom ezt könnyen. Egész életemben csak színleltem a szerelmet. Azt hittem, csak az idióták hiszik, hogy így éreznek, de ez a nő örökre rabul ejtette a szívemet, és ha akarnék, se menekülhetnék. Elsöprő volt és megalázó, néha még fájdalmas is, de akkora szükségem van rá, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul beleszerettem. Jobban, mint hinné.
-
Egy ideje emésztem magam érted. Gondolom, nem tûnt fel. Sebaj, nekem nagyon is feltûnt. (...) Firtatni kezdte: ugyan miért nem eresztem a közelembe, miért menekülök előle? Hogyan is válaszolhattam volna? Mondjam, hogy beleszerettem a Holdba? A Napba? Nehogy azt hidd, hogy a nevedet suttogtam a párnámba elalvás előtt. Éppen csak ideges voltam és undok, nem akartam felfogni az okát.
Vavyan Fable
-
Maga nem utasít el, maga elfogad engem, sőt nyugodt és józan boldogságot kínál nekem, amit térden állva kellene köszönnöm, amíg csak élek. De én nem kérek belőle. Ó, milyen gyötrelmes és iszonyú szerelem az, amely szüntelenül egy meleg szót, egy szívből jövő simogatást koldul, és nem kapja meg! Olyan üres a szívem, mint a koldus gyomra, aki kinyújtott kézzel, sokáig fut maga után. Maga vetett neki szép holmikat, de kenyeret soha. Nekem kenyér, nekem szerelem kellett. Nyomorultan és nincstelenül megyek el, nem adatott meg nekem a maga szerelme, pedig néhány morzsája megmenthetett volna.
Guy de Maupassant
-
Csodálatos, talányos dolog a szerelem. Ma láttuk egymást először; egyetlen szó, egyetlen pillantás nem árulta el eddig kölcsönös vonzalmunkat, s a nyugtalanságnak ebben az órájában kezeink mégis önkéntelenül egymást keresték.
Arthur Conan Doyle