Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sok ember már a diagnózistól meggyógyul. Sokan meg a diagnózisba betegednek bele. De legtöbb embert a diagnózis hiánya teszi beteggé.

Diósszilágyi Sámuel
🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A diagnózis és a dolog megítélése nem ugyanaz. Az orvos számára mindkettő egyaránt szükséges és ezek kiegészítik egymást. Ludolf Krehl
  2. Be kell végre látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.
  3. Az orvosok előszeretettel állítanak fel gyors diagnózisokat, és állnak neki a kezelésnek, a betegek pedig mondhatni vágynak a diagnózisra, és szeretik, ha kezelik őket. Rudi Westendorp
  4. A pszichiátriai diagnózisok túlnyomó többsége nem vérképek, agyi CT-k vagy hasonlók alapján születik. Hanem az emberek kimondott - vagy ki nem mondott - szavai alapján, amit a szakemberek így vagy úgy értelmeznek. És a diagnózis nyelvének megvan a hatalma, hogy alapvetően megváltoztassa emberek életét. Nathan Filer
  5. Az kap rákot, aki lelkileg úgy áll, hogy rákot kaphat. Aki pedig fizikailag meggyógyul, annak aztán még lelkileg is meg kell gyógyulnia. Kepes András
  6. A betegség olyan valami, amibe vagy meggyógyul az ember, vagy belehal.
  7. Nagyon sok ember éli le az életét betegségekbe kapaszkodva, mert nem tudja elengedni, amit az ad neki. Az egyik legfőbb betegségelőny persze magától értetődő: nem kell konfliktusba keverednünk, nem kell döntést hoznunk, nem kell kimondanunk valamit.
  8. Nagyon sokszor azok a lelki betegek, akik feladják önmagukat, és nem merik vállalni a felelősséget az érzéseikért. Saját magukat teszik beteggé. Csernus Imre
  9. Könnyû a gyógyítás a baj elején, noha nehéz a felismerés, míg idő múltával, ha nem ismerik fel és nem gyógyítják, könnyû lesz a bajt megállapítani, de sokkalta nehezebb az egészséget helyreállítani. Az állam ügyeiben is így van ez: messziről felismerve, ami csak eszes embernek adatik meg, a születő bajok hamar nyernek orvoslást, de ha idejében fel nem ismered, s már mindenki meg tudja különböztetni őket, nincsen többé orvoslásuk. Niccolo Machiavelli
  10. Ha valaki a szíve legmélyén nem akar meggyógyulni, akkor nem is fog. Lehet bármilyen nagy tudású az orvos, aki kezeli. Minden belül dől el.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat