Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sok tévedés, sok legenda, sok együgyû mítosz van; a jó vadember mítosza, a megváltó partizán várásának mítosza, vagyis az a mítosz, hogy problémáink megoldását nem a magunk alkotta forradalomban találjuk meg, ki-ki a saját országában, hanem valahol messze, lehetőleg minél messzebb.

Hans Magnus Enzensberger
🔄 Változás 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mítoszok folyamatosan születnek, természetesen, vagy mesterségesen. Sokféle mítosz jön létre a családitól az iskolai közösségig, foglalkozási legendák, hőstettek megtörtént vagy kitalált, sőt céltudatos tévútra vezetési céllal.
  2. A legendák nemzetközi nyomai ugyan növelhetnék az emberiség összetartozásának ősi hagyományait, érzését, azonban gyakran épp ellenkezőképpen, a másság, különbség bizonygatására használatosak! A mitológia ezekben a gyakori esetekben nacionalista célokra eltulajdonított hagyománnyá válik, annak bizonyítására, hogy az egyik közösség különb, mint a többi, a másik, sőt akár területi követelések alapja is lehetett. A mitológia tehát nagyon is köztünk él a világban, szórakoztatástól a vértelen politizáláson át a véres terrorig.
  3. A nyugati mítosz szerint te vagy a felelős magadért, te tudsz mindent megváltoztatni. Csakhogy ez hazugság, a szabadság könnyen fordul át magárahagyottságba. Csányi Vilmos
  4. A népek, országok, nyelvek története néhány ezer év távlatában a múltba vész, ám az ősi legendák, mítoszok, történetek, mesék kitöltik a hézagot. A mondák maradandó nyomot hagynak, hogyha ünnepek, filmek, táncok, operák, zenés színdarabok formájában épülnek be a mindennapi életbe.
  5. Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tûzhelyén felemelte komor fejét. Tamási Áron
  6. A különböző kultúrák és korok mítoszai ugyanazokat az alapvető félelmeket tükrözik. (...) Közös borzalmak, amelyek az összes törzsnél és országban megtalálhatóak, amelyek mélyen beleivódtak minden emberbe: betegségek és járványok, háborúskodás, kapzsiság. (...) Mi van, ha ezek a dolgok nem csak babonák? Mi van, ha közvetlen kapcsolatban állnak egymással? Nem külön-külön létező félelmek, amelyeket csak a tudatalattink kapcsol össze. Mi van, ha a tényleges múltunkban gyökereznek? Más szóval, mi van, ha ezek nem csupán közös mítoszok? Hanem közös igazságok? Guillermo del Toro
  7. Nekünk, magyaroknak régi hibánk, hogy akik egyszer segítenek rajtunk, azokat tökéleteseknek képzeljük, és tőlük várjuk sorsunk megoldását. Moldova György
  8. - A hátunk mögött száz méterre a civilizáció. Közmûvek, közellátás, közigazgatás, közbiztonság és közállapotok. Így könnyû vadembernek lenni. - Vagy talán nehezebb. Állandó igazodás az élethez, minden szabály megszegése következményekkel jár. Szilvási Lajos
  9. Mit tehetünk, hogy ne vágjuk ki azt a bizonyos utolsó fát? Mindenki kívülről várja a megváltást (jön az új kormány, a jó király, a földönkívüli technika). Mindenki változást akar - csak neki ne kelljen megváltoznia. Ez az, ami nem fog menni. Az Élet maga a változás, ha élni akarunk, változnunk kell! Géczy Gábor
  10. Mindenütt akadnak kis zökkenők és csalódások, és mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy túl sokat reméljünk; de ha az egyik úton nem sikerül eljutni a boldogsághoz, az emberi természet másikat keres; ha az első számításunk téves, csinálunk egy másodikat; valahol mindig találunk kárpótlást. Jane Austen
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat