Míg te ittad a kávéd, s én a teám, csak ültünk egymás mellett tétován. Lehet még esélyem? Szerethetlek még igazán? Kérdezlek, de csak a csend felel rá - némán.

Kapcsolódó idézetek

1. Míg iszod a kávéd s én a teám, csak ülünk egymás mellett némán. Szeretném tudni, most mi lesz, nem szólsz hozzám, mégis hazudsz nekem.
2. Sokáig ültünk egymás mellett csendben. Ennyi év beszélgetés után egyikőnk sem tudta, mit mondjon. (...) Odahajolt hozzám, és hosszan, éhesen, erősen megcsókolt. Talán egyszerre üdvözöltük és búcsúztattuk egymást. Cecelia Ahern
3. Ott ültünk némán, édes félhomályban, Te elmerengve s égő vágyban én. Álmod hová szállt s kié volt a vágyam, Titok maradt az, szívünk rejtekén. Ady Endre
4. Néha a legtöbb, amit tehetünk, ha megkínáljuk a másikat egy teával. És ez elég is lehet. James Norbury
5. Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban a szíved néha-néha hangosabban dobban, hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés. Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
6. Azt, hogy lehetek-e a barátod, nehéz megkérdezni. Azt, hogy kérsz-e egy kávét, sokkal könnyebb. Fredrik Backman
7. Némán álltak egymással szemben, nem tudták, mit mondjanak. Ezernyi szó, ezernyi kérdés égette őket belülről, de teltek a hosszú, hosszú percek és ők csak álltak és hallgattak, mint két idegen.
8. Nem tudom elmondani, amit mondani akarok. Nincsenek megfelelő szavaim, amelyekkel széttörhetném ezt a borzalmas állapotot: a várakozást. (...) Megérintettél, felnyitottál, magadévá tettél. Féltékeny vagyok és őrjítően elhagyatott a némaságban. Az idő nem múlik. Egy helyben áll, de rossz helyen áll. Ingmar Bergman
9. Feszül a csend, ma is hazakísért, ül az ágyamon. Lebben a függöny, játszik a fény a vállamon. Ide csak állni jár az idő, vagy meg sem érkezik. Ó hogy várlak, csak várlak, miért nem vagy itt? Rúzsa Magdolna
10. Minek tagadjam? Közös útra vártam, vagy legalább egy kereszteződésre, ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam? Hiába tágulunk bele a térbe, Kiss Judit Ágnes