Ugrás a tartalomra
Sokat panaszolt életformánk nem egy emberben észrevétlenül kifejlesztette a zaklatottság, a túlingereltség igényét. Önmaga idézi fel azt az életformát, ami miatt panaszkodik. Üresnek érzi életét, ha nincs túlzsúfolva elintézendőkkel. Nem tud mit kezdeni magával, ha véletlenül akad egy üres órája. Megriad a csendtől, a rövid ideig tartó egyedülléttől is. Szükségletévé vált, hogy "mindig történjen valami", mindig érje valamilyen inger. Ha egyebet nem tehet, gyorsan bekapcsolja a rádiót vagy a televíziót. Miért félünk a csendtől, az önmagunkkal való maradástól? Miért bömbölnek a hegyek között, a vízparton a táskarádiók? Miért hagyjuk elveszni életünkből a vizek, a fák, a szél hangjait?
Kapcsolódó idézetek
-
Életünk mindig ugyanabban a kerékvágásban telik, emiatt állandóan panaszkodunk és szitkozódunk; de valójában nyugalmunkat leljük ebben. Felébredünk, követjük a mindennapi szokásainkat, követjük a szabályokat, melyek merevek, erősek és általában csak kis mértékben módosíthatók. A változás olyan, mint egy kigördítetlen papirusztekercs, vagy a még ki nem játszott sakkfigura. Csak akkor fogadjuk a változást izgalommal vegyült félelemmel, amikor némileg tudjuk irányítani és hatalmunkban, lehetőségünkben áll, még ha nehezen is, de potenciálisan visszafordítani. Amennyiben azonban nincs meg a valódi döntés biztonsága, ha nincs meg a kontroll érzete; akkor a változás egyszerûen csak félelmetes. Még rémisztő is.
Robert Anthony Salvatore
-
Az ember lassan már nincs is jelen a saját életében. Bármit csinálunk inkább, csak hogy elûzzük a csendet, és mindig az az új dolog éltet minket, amibe éppen belefogunk. Sms-ezünk, zenét hallgatunk, bekapcsoljuk a rádiót, vagy csak hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, ahelyett hogy megfékeznénk őket, és kizárnánk a világot egy pillanatra.
-
Nyilvánvalóan minden embernek szüksége van arra, hogy időnként kiszálljon a hétköznapokból és tegyen egy-egy felelőtlen lépést, kötelességek nélkül; a gondtalanság enyhíthet a kimerültségen, helyreigazíthatja az élet pontatlan iránytûjét: aki soha nem lép oldalra, lassanként süketté válik a belső hang iránt.
Jón Kalman Stefánsson
-
Félünk az egyedülléttől. Annyira, hogy amint egyedül maradunk, megijedünk a csendtől, és egyből a telefont nyomkodjuk, rádiót hallgatunk, bekapcsoljuk a tévét. Sokszor kérdezik, hogy szóló utazóként nem vagyok-e magányos. Ennyire nem értjük az egyedüllétet. Összekeverjük egy másik szóval: a magánnyal, pedig semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. A magány egy olyan élmény, ami akkor is ránk törhet, amikor rengeteg ember vesz minket körül. Amikor körülöttünk senki nem érti, hogy miről beszélünk vagy éppen mit érzünk.
-
Miért panaszkodunk a természetre? Az jóindulatúan viselkedett: az élet, ha hozzáértően használjuk, hosszú. Csakhogy egyikünk a kielégíthetetlen kapzsiság rabja, másikunk a felesleges fáradalmak közepette buzgólkodó serénységé; egyikünk bortól van elázva, másikunk a tétlenségtől zsibbadt; egyikünket a mindig mások ítéletétől függő becsvágy menti ki, másikunkat az adásvevés heves vágya hajszolja körbe a nyereség reményével az egész földön, az összes tengeren; némelyeket, akik mindig mások veszedelmén munkálkodnak, vagy a maguké miatt aggódnak, a katonáskodás utáni vágy gyötör.
Lucius Annaeus Seneca
-
Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsónemût nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérnemût a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltûnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat.
Charles Eisenstein
-
A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerû megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltûrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szûkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat?
Mira Grant
-
Napjainkban módfelett divatos dolog az időhiányra panaszkodni. Többnyire azonban ez csak kifogás, nehogy saját kezünkbe kelljen vennünk az életünket.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Legtöbbünk a származásunk hiányosságai elől menekül, miközben aktívan, hangosan állandósítja ezeket a hiányosságokat, csak hogy mások meghallgassák siránkozását arról, hogy mennyire nem kapott elég szeretetet gyermekkorában, és emiatt mennyire bizonytalannak érzi magát a világban.
-
A közelmúlt technikai fejlődése lehetővé teszi belső bizonytalanságaink példátlan ámokfutását. Minél nagyobb szabadságot kapunk az önkifejezésre, annál inkább szabadulni akarunk attól a kötelességünktől, hogy dûlőre kelljen jutnunk valakivel, aki esetleg nem ért egyet velünk, vagy valamiért idegesít. Minél több lehetőségünk van megismerni eltérő véleményeket, annál jobban kiborít, hogy ilyen vélemények egyáltalán létezhetnek. Minél könnyebb és gondtalanabb az életünk, annál inkább úgy érezzük, hogy előjogunk van még jobbat követelni.
Mark Manson