Ugrás a tartalomra
Száguld az élet, de én nem maradok le róla,
Ha vége a játéknak, nincs második próba.
Úgy szeretnék megkapni mindent, amit ad,
Hangosan ünneplem, amíg már csak a csend marad.
Kapcsolódó idézetek
-
A hazámat csodálom, hisz az életünk játék,
Túl komolyan veszitek, csak egy mosolyt látnék
Az arcodon, amint te is minden nap ráébredsz,
A következő napod is csak ugyanúgy játék lesz.
Ezért ne add fel most, csak indítsd el újra,
Az életünk már nem áll le, bármilyen furcsa,
Ezt addig kell élvezni, amíg megtehetjük,
Mindegy, hogy ér véget, mi mindenképp szeretjük.
Children of Distance
-
A verseny az egész élet, és a célvonal elérésével lezárul. Ami utána következik, az nem létezik, egyetlen célunk csupán az lehet, hogy minél előbb elérjük azt a pillanatot. Nincs értelme azon gondolkodni, milyen következménye lehet az erőfeszítésnek, hogy milyen sérüléseket szedhetünk össze, mert a stopper leállásával minden megszûnik. Az élet, amit létrehoztunk, véget ér, hogy aztán egy következőt keressünk.
Kilian Jornet
-
Játék az egész életünk. (...) Ha veszítesz, akkor meghalsz. Ha nyertél, akkor még játszhatsz egy kicsit.
-
Az élet ajándék, azt élni kell, nem félni tőle,
Hogy maradjon remény a második félidőre.
-
Nincs soha vége egy munkának, meg soha nincs kész semmi. Illetve amikor már elkészül olyan módon, hogy tökéletes, akkor tovább nem szabad játszani azt a darabot, rögtön abba kell hagyni, mert akkor már nincs kihívás benne, akkor nincs vele dolgod már.
Mucsi Zoltán
-
Az élet tele van csapdával, vereséggel és kudarccal. A játék az életre nevel. Ha győzöl, azt fogod hinni, hogy az életben is mindig győzni fogsz. És sokat fogsz csalódni. Én segíteni akarok neked. Hagyjál győzni, és boldogabb leszel az életben.
Nógrádi Gábor
-
Ne kérdezd tőlem, hogy meddig maradhatok,
A játék vége előttem is titok,
Játsszunk most együtt, amíg csak lehet,
Remélem, nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek.
Halász Judit
-
A tökéletes pillanat úgy elrohan, mint egy álom,
A szemem már lezárom, mikor izgatottan várom,
Mikor tudom, hogy ez véget ér, hiszen csak egy pillanat,
Nem is reménykedem benne, hogy majd végleg így marad.
Ezért aztán egyedül, úgy, hogy nem zavar meg senki
Eljátszom, hogy megszûnik a világ, nekem ennyi.
Children of Distance
-
Ha véletlenek nincsenek, mondd, hogy lehetsz most újra velem?
Úgy engedtél el, hogy közben végig fogtad még a kezem.
Hát úgy ölelj, hogy higgyem el, egy másik élet jön ezután,
És nyoma soha ne legyen, hogy veszni hagytál hajdanán!
Zséda
-
Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
Hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem.
LGT