Százszobás menedékház a méhem, benne nyugszik el minden összebújva, tucatszor pusztulok el minden évben, és tizenkétszer támadok fel újra. hajlongnak előttem a fák azért, mert virágzom, míg gyümölcsöt hozok, de minden meg nem fogant magzatért, ha nő a hold, véremmel áldozok.

Kapcsolódó idézetek

1. Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: - Nem unod a várakozást? - Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. - Miért? - Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk. Paulo Coelho
2. A növény virágot bont, hogy a méhek rászálljanak és megtermékenyítsék. A gyümölcs elszórja magvait, hogy új növények bújjanak elő a földből, amelyek aztán újra virágba borulnak, hogy odacsalják a méheket, amelyek megtermékenyítik, hogy újra gyümölcsöt hozzanak, és így tovább, a végtelenségig. Paulo Coelho
3. Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé. Sylvia Plath
4. Minden kornak megvan a maga rügyezése, virágzása, hervadása. Az ember többször virágzik és hervad életében. Az ember, elmélkedett, közelebb áll a fákhoz, amelyek újra meg újra megismétlik a virágzás és a termés időszakát, mint bármi máshoz. Ez reménységre jogosít. Mindig. Eduard Petiska
5. Én fekszem itt a kihûlt földön: eleven kincse még a nyárnak, vétkek s rossz jelek rohamozva édes húsomra idejárnak. Nagy László
6. És így van ez mindig, de mindig, és nincs nyugtom saját magamtól, érzem, hogy emésztem a tulajdon életemet, hogy a legszebb virágok porát gyûjtöm ahhoz a mézhez, amelyet odadobok valakinek a vakvilágba, és közben letépem a virágokat is, és letaposom a tövüket. Hát nem őrült vagyok én? Anton Pavlovics Csehov
7. Egymást követve Házak épülnek, hullnak, szétesnek, magasodnak, Lehordatnak, pusztulnak, helyreállnak, vagy ahol álltak, Mező van most, vagy gyár, vagy bekötő út. Új házzá régi kő, új tûzzé régi tuskó, Hamuvá régi tûz, és lesz a hamu földdé, Mely máris hús, hüvely és hulladék, Ember és állat csontja, növényi tors, avar. Házak élnek és halnak: ideje van az építésnek, S ideje az életnek, ideje a nemzésnek S ideje a szélnek, hogy kitörje a meglazult üveget S megrázza a faburkolatot, ahol motoz a mezei egér, S megrázza a faliszőnyeget meg a beleszőtt, néma jeligét. Thomas Stearns Eliot
8. Fiam, ez öreg, reszkető sorokban én sírok, ki méhemben hordtalak, ki eggyé tettem órát, napot, éjet, hogy etesselek, hogy dajkáljalak; hús a húsomból, vér a véremből, hogy emelhetnél te akkor kezet, ha én zokogom, sikoltom feléd: ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. Várnai Zseni
9. Védekezni fogok. Várrendszerem sérült falait javítgatom, és felkészülök az újabb támadásra. Megvédem boldogságomat. S ha végzetem úgy rendelte, hogy dőljenek össze a falak, megadom magam, pusztuljak el a romok alatt. Berkesi András
10. Mi itt szeretjük, két nemlét között: tavasszal szilvafák hóvirágos ágait, nyáron szent búza fejevételét, ősszel a musttá taposott szőlőt, télen - télen a lábunkban fölkúszó hideget, szorongva várunk, amíg szívünkig ér, és egyre rokonabbak leszünk a földdel, föld-anyánkkal! kinek méhe halált fogan nekünk! Szilágyi Domokos