Ugrás a tartalomra
Szembesülnöm kell azzal a ténnyel, hogy elértük azt az egyesülési pontot, ahol a tudomány és a vallás találkozik, és most fel kell hagynunk annak tettetésével, hogy csak anyagi célokkal foglalkozunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Ami a tudományt és a vallást illeti, e kettőnek valóban nem kell szükségszerûen összeütköznie, mivel a fejlődéstan alapján álló humanista számára, amilyen magam is vagyok, a vallás tudományosan vizsgálható természetes jelenség. De a tudomány és a teológia - ez már merőben más dolog. (...) A tudomány és a keresztény teológia között nagyon is reális az összeütközés.
Julian Sorell Huxley
-
A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz.
Carl Sagan
-
A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörû társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást.
Boldogkői Zsolt
-
Szeretjük vagy nem, együtt kell élnünk a tudománnyal. Célszerûbb, ha megpróbáljuk a legjobbat kicsiholni belőle. Ha megbarátkozunk vele, és elénk tárul a szépsége és hatékonysága, rá fogunk jönni, hogy spirituális és gyakorlati szempontból egyaránt jó üzletet kötöttünk.
Carl Sagan
-
Nem arról van szó, hogy mit vagyunk hajlandóak és mit vagyunk képesek tenni egymás ellen, hanem hogy mire jutunk végre együtt.
Wass Albert
-
Most tényleg a küszöbén állunk egy új világnak:
ott, ahol összetart a nép
akkor is, ha épp
nem egy a vélemény.
Azahriah
-
A tudomány mindig több és több területet vont el a vallástól, amiből kemény harcok fejlődtek, míg végre a vallás elismerte a tudomány fölényét. Ma már a vallás legkitûnőbb védelmezői is egyre azt hangoztatják, hogy a vallás nem áll ellentétben a tudománnyal, ez pedig annak az elismerése, hogy a határkérdésekben a tudományt kell elfogadni legfőbb bíróul. Ez az érv már nem a támadó, hanem a védekező vallásé!
Wilhelm Ostwald
-
Már elegendő vallásunk van a gyûlölethez, de nincs elég ahhoz, hogy szeressük egymást.
Jonathan Swift
-
A tudományos szellem eredményeként az emberek egy bizonyos álláspontot foglalnak el a világ dolgaival szemben; a vallás előtt e szellem egy pillanatig habozik, de végül is átlépi a küszöböt. Ennél a folyamatnál nincs megállás, mennél több ember számára válnak hozzáférhetővé tudásunk kincsei, annál jobban terjed a vallástól való elfordulás; eleinte ez csak az elavult, megütközést keltő külsőségeket érinti, később azonban átterjed az alapvető előfeltételekre is.
Sigmund Freud
-
A vallás az a terület, ahol a következtetések a legfontosabbak (...). A gondolkodó ember akár tudománnyá is emelheti.
Arthur Conan Doyle