Szétoszlik lelkünk is a testtel, Mint szétoszlik a füst odafent a magas levegőben, Mert együtt jön létre a testtel, véle növekszik, S együtt ernyed véle a vénségtől kimerítve.

Kapcsolódó idézetek

1. Mint ahogy azt látjuk, hogy a víz s más nedv, ha edénye Széttörik, elfolyik és lassanként szerteszivárog, És szétfoszlik a köd meg a füst is a híg levegőben, Hidd el, hogy lelkünk is szétfolyik, és hamarabb vész El, s gyorsabban változik ismét őselemekké, Mint hogy az ember testéből kiszakadva elillan. És ha a test, mely edényképpen szolgál vala néki, Nem képes megtartani többé, összetöretvén, Vagy mert megritkult, az erekből vére kifolyván, Hogy hiheted, hogy a lég meg tudná tartani egyben, Bár az a testünknél sokkal ritkább szövedékü? Titus Lucretius Carus
2. A lélek a test számára gondolkozik. Így emberi: amit a gondolat termett, az embertest élje meg lelkesen. Így terem az egyensúly a közös munkában, és a közös lebágyadásban, test és lélek jóllakva ha hever, ha együtt, egymásnak és egymásért élnek: Ember.
3. A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.
4. A lélek éppúgy lehet beteg, mint a test. Csakhogy a lélek nem tûri oly bambán a szenvedést, mint a test; a test nem támogatja a lelket, mint ahogy a lélek támogatja a testet. Honoré de Balzac
5. A bûn felsebzi a lelket, mint kelés a tes­tet; és éppúgy véres lesz, ha meghorzsolják. Mert az értelem lefegyverzi ugyan a szomo­rúságot, a bánatot, de a megbánás máshon­nan fakad, s minél mélyebbről tör fel, annál szétáradóbb; ahogy a lázas hidegrázástól is jobban vacogunk, mint a téli hidegtől. Michel de Montaigne
6. Kiszakadunk a bölcs egységből. Hol az égre, hol a földre nézünk, s képtelenek vagyunk átélni, hogy menny és pokol egymást feltételezik, s hogy halhatatlan lelkünk egy rohadó hullában lakik. Müller Péter
7. Lelkünknek az a része, amely a testtel azonosította magát, az Időben él: pusztuló sejtjeink, ráncosodó bőrünk, ránk vénülő testünk a mulandóság keserûségét ülteti belénk: jövőnk az elkerülhetetlen halált hozza, minden vágyunk, törekvésünk csődjét. Müller Péter
8. Végül, megbékélve vagy anélkül, kezet rázunk végzetünkkel, s hagyjuk, hogy szétoszlott testünk anyaga visszakerüljön oda, ahonnan vétetett. Szellemünk az éterben szétszéledve válik semmivé, még ha szeretteink próbálják is őrizni emlékét, amíg ők maguk is emlékké nem válnak. Boldogkői Zsolt
9. Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek. Mikszáth Kálmán
10. Mulandó a lélek, mert a testtel együtt elpusztul. Démokritosz