Ugrás a tartalomra
Színpadon lenni, ott kiadni magadból a legféltettebb érzéseidet, a legbelsőbb gondolataidat, csak úgy érdemes, ha olyanokkal állsz ott, akik ezt pontosan értik, elfogadják, tiszteletben tartják, és támogatnak benne.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek a színpadon magához kell térnie, fel kell élednie, és gondjait, bajait a színfalak mögött hagyni. Csak a jót szabad kivinni a közönségnek.
Csepregi Éva
-
A színpadon nem lehet hazudni. Ha nem érzed azt az érzést, amiről énekelsz, akkor annyi. Azt észreveszik.
Janicsák Veca
-
Az a fontos, hogy az ember a saját dolgával foglalkozzon, és azt csinálja. Ne beszéljen jobbra vagy balra, nem kell kiabálni, hogy ide vagy oda tartozik. A színpadon kell megmutatni, hogy mit tud, mit képvisel és mire képes.
-
Kell egy hely, ahol őszintén elmondhatod a gondolataidat, és ahol meghallgatnak, és ha kell, akkor valóban csak hallgatnak. Ahol olyan emberek vesznek körül, akik hasonló cipőben járnak.
Bauer Barbara
-
Amikor állsz a színpadon, és érzed a közönség szeretetét, annál nincs is jobb érzés. Látod, hogy mondják veled a szöveget, és az adrenalintól szinte majd felrobbansz.
-
Éppen a színpadon a legőszintébb az ember, mert esszenciálisan hozza ki magából azokat az érzéseket, amelyek egyébként is benne vannak. A színpadon nem színlelsz, hanem minden meg is történik veled az alatt a két és fél, három óra alatt, ameddig az előadás tart. Ha csak úgy teszel, mintha megtörténne, akkor régen rossz...
Für Anikó
-
Nem baj, ha fáj. Fájjon csak. Szakadjon ki a szíved, érezd, ahogy darabokra tépik, de ne merülj el benne. Tudd, hogy mikor kell nemet mondani az önmarcangolásnak és felállni: tovább menni, mert mások várnak. Szükségük van rád, és nem állhatsz meg. Érezned kell, ha fáj, át kell élned, de tudnod kell, hogy hol van a határ. Hogy mikor kell felállnod és magasról tenned a körülményekre. Menj és higgy, mert akinek hite van, mindene van. Rakd mellé a szíved, higgy magadban, és ha ezt mások is megteszik érted, mert szeretnek, nem lesz lehetetlen.
Oravecz Nóra
-
Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír. Azzal, hogy ismer, hogy minden álcád mögé belát, és lazán rávilágít az igazságra, amit vagy felfogsz, vagy nem.
Oravecz Nóra
-
Csodálatos érzés, amikor a közönség felé médiumként közvetíthetsz gondolatokat, az érzéseidet, mûvészetet, adhatsz számukra valami értékes, talán maradandó és meghatározó élményt.
-
Jó dolog, ha az embernek olyan barátai vannak, akik megértik, ha egyik pillanatban sírni támad kedve, a másikban nevetni.
Lois Lowry