Szived mélyébe rejtsd szerelmi Gyönyöröd, bánatod. Ne tudjon senki más felőle, Csak ő, kitől kapod. Üres szivûek sokasága Irigyli gyönyöröd; Ha hozzáférhet, összetépi És mulat bánatod fölött.

Kapcsolódó idézetek

1. Büszkén s titkon viseld fájdalmidat: Hadd irígyelje sorsod, aki lát; Ne tárd fel kebled, oh hölgy, senkinek, Hogy lássa a bánat ben-tört nyilát. Tompa Mihály
2. Ó, Üdvözítőm! Rejts el engem Szíved mélyébe, sugaraiddal takarj el mindent előlem, ami nem Te vagy.
3. Ha szíved ellepi, mint hófúvás, a bánat S a szenvedély korbácsa vagdal, E dühödt szeretőt a közönyös világnak Zajába ki ne vidd magaddal. Meg ne alázd magad! Átveheti-e bárki Búdat, vagy elkeseredésed? Lelki sebeidet könnyelmûen ne tárd ki Az emberek bámész szemének. Mihail Jurjevics Lermontov
4. Miért vagy olyan bánatos, Hol minden szív örûl? Szemed mutatja, ne tagadd, Itt sírtál egyedûl. (...) Hívnak vidám barátaid, Mindannyi úgy szeret. Ha veszteséged még oly nagy, Köztünk felejtheted. Johann Wolfgang von Goethe
5. Titkold el a vágyad! Rejtsd el az örömödet és a fájdalmadat! A szerelemnek is szüksége van titkokra, hogy fennmaradjon. Eva Stachniak
6. Millió féltve őrzött érzés szomorú szívem legmélyén hever, mert sosem mondtam el. (...) Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy, mint semmi más. Csak te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom, de ez az, ami tán a legszebb vallomás.
7. Van minden szívnek titkos rejteke, Amelybe senki nem láthat bele; Hisz magad elül is takargatod, Hogy akaratlanul mit tartasz ott. (...) Haladsz tovább s többé eszedbe sincs, Hogy ama rejtett zugba betekints; Hogy kulcsa hol van, el is feleded, A zárt pedig a rozsda eszi meg. Móra Ferenc
8. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Vörösmarty Mihály
9. A szívem adnám oda hegedûnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szívedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szûz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem. Tóth Árpád
10. Lassú kortyokban nyelném újra és újra drága lényed mámorító közelséged soha meg nem unnám veled a létezés szégyenét elviselni megtanulnám de fogytán már időnk otthonunk és vesztőhelyünk ez a sivár kietlen terep ne sírj te gyönyörûséges ne fordítsd el a fejed öleljük inkább át egymást vacogva hideglelősen ameddig csak lehet.