Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szociális hipochondriát tapasztalok: bebeszéljük magunknak, hogy rosszul élünk, holott a mostani átlag karácsonyi vacsora és a húsz évvel ezelőtti között hihetetlen különbség van. Nem az a baj, hogy a mostani gazdagabb, hanem hogy nem társul hozzá elégedettség, hála.

Böjte Csaba
🐶 Kutya 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A világ, amelyben ma élünk, a végletes ellentéteké. Szegény, gazdag, beteg, egészséges, boldogtalan, boldog, hívő, hitetlen áll szemben egymással. Nemegyszer úgy látszik, hogy a gyávák és a bátrak is méregetik egymást. Szerencsések és szerencsétlenek. Öregek, fiatalok. Ha tömegbe verődnek, félelmet keltenek egymásban. A tömegből kiválni igyekvő magára marad, didereg. Ezt az életérzést kellene megváltani, változtatni évente legalább az ünnepeken, mindenekelőtt karácsonykor.
  2. Szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy itt és most élünk. Nem az ötleteink hiánya miatt akadtunk el, hanem azért, mert nem valósítjuk meg őket. Egy olyan korban, amikor többre vagyunk képesek, mint korábban bármikor, azzal traktáljuk egymást, hogy mit nem lehet megcsinálni. Ez nevetséges. Talán kevesebbet kellene búslakodnunk, inkább nevessünk egy jót, emeljük fel a hátsónkat, veregessük meg egymás vállát, aztán lássunk neki, és élvezzük. Hiszen a problémákat úgy is megoldhatjuk, hogy közben remekül szórakozunk. Frank Schätzing
  3. Jóval több mindennek örülhetünk most, mint kétszáz, háromszáz vagy ezer évvel ezelőtt. Továbbá, bármilyen kijózanító tényekkel is kell szembenéznie a 21. században élő átlagembernek, szerintem nagyon kevesen cserélnénk bárkivel, bármelyik korábbi évszázadból. Avi Loeb
  4. Pszichológiailag a boldogság sokkal inkább függ az elvárásoktól, mint az objektív körülményektől. Nem attól leszünk elégedettek, ha békében és bőségben élünk, hanem attól, ha a valóság megfelel az elvárásainknak. A rossz hír, hogy a körülmények javulásával az elvárásaink megugranak. A körülmények olyan drámai javulása pedig, amilyet az utóbbi évtizedekben tapasztalhattunk, sokkal inkább vezet nagyobb elvárásokhoz, mint nagyobb elégedettséghez. Yuval Noah Harari
  5. Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna, ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben.
  6. - Mintha manapság többen lennének, akik, ha nem is depressziósak, de boldogtalanok. Egyetértesz? - Nem biztos, hogy így van. Inkább, mintha több lehetőség kínálkozna arra, hogy az ember reflektáljon a szomorúságára, meg arra, hogy tökéletlennek, alkalmatlannak érzi magát. És nyomás is nehezedik ránk, hogy legyünk folyton boldogok. Ami képtelenség.
  7. Az emberek manapság mást értenek szenvedés alatt, mint egykor. (...) Mostanság ha valakinek nincsenek szép ruhái vagy új autója, már panaszkodik. Gyerekkoromban boldogok voltunk, ha egy falat étel jutott. (...) Csak az számított, hogy együtt legyünk. Deborah Feldman
  8. Vannak dolgok, amelyeket nem mindenki engedhet meg magának. Van, aki kocsival jár, másnak csak a sétálásra futja. A boltban az egyik vásárló olasz karácsonyi mazsolás kuglóffal zsonglőrködik a pénztár előtt, nem kevésbé szimpatikus embertársa pedig két nyavalyás zsömlére számolgatja az aprópénzét. Az ilyen társadalmi különbségeknek normális ember nem örül, de tisztában vagyunk vele, és nem úgy kell küzdeni ellene, hogy eltakarjuk őket, mint egyszeri autópálya-építő a szegénynegyedet fallal, hanem úgy, hogy teszünk a szegénység ellen. Mármint nem feltétlenül "mi", hanem elsősorban az ország vezetői.
  9. Nem volt nehéz rájönnie, hogy a Szuperosztály éppúgy függ a saját sikereitől, akár a drogfüggő a kábítószertől, és hogy sokkal boldogtalanabb azoknál az embereknél, akik nem vágynak többre, csak egy házra, egy kertre, egy szaladgáló gyerekre, az asztalra tett ételre és télen egy begyújtott kandallóra. Õk tisztában vannak a korlátaikkal, tudják, hogy az élet rövid, és miért is akarnának ennél többet? Paulo Coelho
  10. Valahol útközben összekevertük a kényelmet a boldogsággal. Ma már úgy látom, a kettő inkább egymás ellentéte. Dean Karnazes
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat