Ugrás a tartalomra
Jóval több mindennek örülhetünk most, mint kétszáz, háromszáz vagy ezer évvel ezelőtt. Továbbá, bármilyen kijózanító tényekkel is kell szembenéznie a 21. században élő átlagembernek, szerintem nagyon kevesen cserélnénk bárkivel, bármelyik korábbi évszázadból.
Kapcsolódó idézetek
-
Ma olyan dolgok is elérhetővé váltak az átlagpolgár számára, amiket száz évvel ezelőtt még uralkodók sem engedhettek meg maguknak. Mi vagyunk a legkényelmesebb generáció, amely valaha élt ezen a bolygón. A bökkenő csak az, hogy egyértelmûen nem mi vagyunk a legörömtelibb, legszeretetteljesebb vagy legbékésebb nemzedék.
Sadhguru
-
Jó volna hinni abban, hogy történelmünk során az ember, az emberiség pallérozódott, civilizálódott, emberségesebbé vált. Jó volna hinni, hogy ma kevesebb szenvedés van a világban, mint volt mondjuk száz vagy ezer évvel ezelőtt. Ha a tudomány eredményeire gondolunk, örülhetünk. Ha a "véres huszadik századra" gondolunk, a két világháborúra, a haláltáborokra, Kambodzsára, Szudánra, a három-négy milliárd mély nyomorban élő emberre, az életterüket elvesztő, éhen haló állatok milliárdjaira, akkor sírhatunk.
Hankiss Elemér
-
Szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy itt és most élünk. Nem az ötleteink hiánya miatt akadtunk el, hanem azért, mert nem valósítjuk meg őket. Egy olyan korban, amikor többre vagyunk képesek, mint korábban bármikor, azzal traktáljuk egymást, hogy mit nem lehet megcsinálni. Ez nevetséges. Talán kevesebbet kellene búslakodnunk, inkább nevessünk egy jót, emeljük fel a hátsónkat, veregessük meg egymás vállát, aztán lássunk neki, és élvezzük. Hiszen a problémákat úgy is megoldhatjuk, hogy közben remekül szórakozunk.
Frank Schätzing
-
Optimizmusra is van okunk, ha arra gondolunk, hogy ismert történelmünk során az ember micsoda szörnyûségeken ment át - bizonyára szörnyûbbeken, mint amit ma a föld legszerencsétlenebb pontjairól jelentenek tévériportereink - és mégis, a legnagyobb szenvedéseken keresztül is valamiféle új, fejlettebb és talán igazságosabb rend felé haladtunk. Ezért vagyok optimista minden kételyem ellenére.
Szentágothai János
-
A ma embere semmivel sem okosabb a több ezer, talán több százezer évvel ezelőtt élt generációk egyedeinél. De kultúránk képes létrehozni azokat a dolgokat, amelyeket akár száz évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk.
-
Kétségkívül olyan jelentős változások korában élünk, amihez foghatót még nem tapasztalt az emberiség. Az agyunk az elmúlt 2000 évben szintén fejlődött, ám a világ az elmúlt 200 évben ennél is gyorsabban alakult körülöttünk. Nem meglepő, hogy az embereket bizonytalansággal és aggodalommal töltik el a változások.
-
Egy csomó olyan dolog történt meg velem, ami csodának mondható. Az már más kérdés, hogy ezt nap mint nap megéli-e az ember az apró bosszúságok mellett, tud-e ennek örülni.
Scherer Péter
-
Elmúlt egy év! Csak egy atom az örökkévalósághoz viszonyítva s mégis sokszor csaknem elviselhetetlen teher egyesekre nézve. Így hát sokan fel fognak lélekzeni abban a boldog tudatban, hogy a terhet levették róluk és boldogok lesznek abban a reményben, hogy az újév kevesebb gondot és talán egy kevés szerencsét is fog hozni számukra. Mások pedig sajnálni fogják, hogy a szép óév, mely oly sok jót hozott nekik, oda van, visszavonhatatlanul elveszett a múltnak árjában.
-
A világ, amelyben ma élünk, a végletes ellentéteké. Szegény, gazdag, beteg, egészséges, boldogtalan, boldog, hívő, hitetlen áll szemben egymással. Nemegyszer úgy látszik, hogy a gyávák és a bátrak is méregetik egymást. Szerencsések és szerencsétlenek. Öregek, fiatalok. Ha tömegbe verődnek, félelmet keltenek egymásban. A tömegből kiválni igyekvő magára marad, didereg. Ezt az életérzést kellene megváltani, változtatni évente legalább az ünnepeken, mindenekelőtt karácsonykor.
-
Mindenkinek vannak nehézségei az életben, de vannak örömforrásai is, és néha nagy a kilengés a kettő között. Kevés az egyedi eset, sokkal szorosabb összeköttetésben állunk egymással, mint gondolnánk.
Takács Noémi