Szörnyû tévedés azt gondolni, hogy ha egyedül vagyok, márpedig én szinte mindig egyedül vagyok, akkor magam vagyok. Éppen hogy egyáltalán nem is vagyok. A szentfazék vénasszonyok azt hiszik, hogy amennyi időt a templomban ülnek, annyival tovább fognak élni. Én viszont tudom, hogy az életből kegyetlenül levonnak minden másodpercet, amit ebben a bénító magányban töltök.

Kapcsolódó idézetek

1. Még hogy a szerénység a templomok erénye, amikor holmi megrokkant vénasszony azt képzeli magáról, hogy a Végtelen van a keze ügyében, imáival pedig a vakmerőség olyan szintjére emelkedik, amire még egyetlen zsarnok sem formált jogot? A világ minden kincsét odaadnám egyetlen pillanatért, amikor összekulcsolt kezeim titkaink és banalitásaink nagy Felelőséhez könyörögnének. És lám, ez a pillanat bármelyik hívő számára megszokott adottság - mintegy a szolgálat időbeosztása. Aki valóban szerény, csak ezt hajtogatja magában: "Lévén túl alázatos az imához, túl tehetetlen, semhogy átlépjem a templom küszöbét, beérem saját árnyékommal, és nem kívánom, hogy Isten kapituláljon imáim hallatán." Emil M. Cioran
2. Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tûnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyûlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.
3. Minél idősebb vagyok, annál kisebbre szûkül körülöttem a világ. És már nem tehetek ellene semmit. Az élet rövid (...). Legalább meg kell próbálnod élni, mielőtt ott végzed, ahol én - csak számolom a napokat, míg mások úgy nem döntenek, hogy betesznek valahová, ahonnan már nem szabadulhatok. Mert ennek nézek elébe, tudod? Hogy majd valaki kitörli a fenekemet egy olyan helyen, ami tele van haldokló emberekkel. John Corey Whaley
4. Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyû. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk. Müller Péter
5. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
6. Ne felejtsd el: várnak. Mindig várnak! Akkor is, ha egyedül vagy, ha senkid sincs, ha üres a szobád, az ágyad, ha fagyos világban élsz, és sötét a láthatár. Akkor is, ha elhagytak, ha gyûlölnek, ha nem találtál társat, ha mindenki vadidegen körülötted - várnak! És aki vár, annak nagyon hiányzol! Épp úgy, mint neked ő. Ha fiatal vagy, és nincs még párod, és nem találsz később sem senkit, sőt, ha megöregedtél, és egyedül maradtál - ne felejtsd el: várnak! "Jövök!" - gondold a magányodban. Õ is ezt gondolja. És menj. És ő jön. Ez a bizonyosság szülte valaha az istenhitet. Müller Péter
7. Az emberek azt hiszik, hogy ha egyedül vagy, akkor magányos is. Mint minden egyéb feltételezés, ez is hibás.
8. Egyvalami azért furcsa: ahogyan hosszabbodnak a napok, egyre rövidebbnek tûnik az élet. Ellentmondás ugyan, de így van. És most kérdem én magától: mit csinálnak az emberek, hogy meghosszabbítsák az életet és lerövidítsék a napokat? Beszélnek. Beszélnek, fecsegnek, hablatyolnak és karattyolnak, gyakorlatilag megállás nélkül. És amikor azt hinnéd néha, hogy most végre nyugi van, teszem azt, a templomban, vagy pláne: a temetőben - hát tessék! -, már megint elkezdi jártatni valaki a beszélőkéjét! Alighanem fönn a mennyben vagy lenn a föld alatt is így lesz: valaki mindig pofázik. De mondok én magának még valamit: az egészből, amit az emberek egész nap összedumálnak, a nagyját rögtön a sutba dobhatjuk! Mert habár mindenki szövegel, gőzük sincs semmiről. Robert Seethaler
9. Sajnálatos módon a vallás, mint egész létünk is, többnyire unalmas. Egészen addig, míg nem az. Akkor meg könyörög az ember, hogy legyen unalmas megint. Tibor Fischer
10. Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.