Ugrás a tartalomra
Még hogy a szerénység a templomok erénye, amikor holmi megrokkant vénasszony azt képzeli magáról, hogy a Végtelen van a keze ügyében, imáival pedig a vakmerőség olyan szintjére emelkedik, amire még egyetlen zsarnok sem formált jogot? A világ minden kincsét odaadnám egyetlen pillanatért, amikor összekulcsolt kezeim titkaink és banalitásaink nagy Felelőséhez könyörögnének. És lám, ez a pillanat bármelyik hívő számára megszokott adottság - mintegy a szolgálat időbeosztása. Aki valóban szerény, csak ezt hajtogatja magában: "Lévén túl alázatos az imához, túl tehetetlen, semhogy átlépjem a templom küszöbét, beérem saját árnyékommal, és nem kívánom, hogy Isten kapituláljon imáim hallatán."
Kapcsolódó idézetek
-
Szörnyû tévedés azt gondolni, hogy ha egyedül vagyok, márpedig én szinte mindig egyedül vagyok, akkor magam vagyok. Éppen hogy egyáltalán nem is vagyok. A szentfazék vénasszonyok azt hiszik, hogy amennyi időt a templomban ülnek, annyival tovább fognak élni. Én viszont tudom, hogy az életből kegyetlenül levonnak minden másodpercet, amit ebben a bénító magányban töltök.
-
Az emberek vágyai nagyon szerények és nagyon szerénytelenek lehetnek egyszerre. Mert ha valakinek az a vágya, hogy életben maradjon, ezt nem nevezhetjük szerénytelennek - föltéve, ha nem egy világégés közepette kívánja ezt.
Ancsel Éva
-
A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.
Kornis Mihály
-
Mindenkinek szüksége van templomra.
Egy templomra,
amelybe beléphet
és térdre borulhat a magánya előtt.
-
Az ember akkor szerény, ha beéri annyival, amennyihez joga van, és nem akkor, ha kevesebbel.
Jurek Becker
-
Sajnálatos módon a vallás, mint egész létünk is, többnyire unalmas. Egészen addig, míg nem az. Akkor meg könyörög az ember, hogy legyen unalmas megint.
Tibor Fischer
-
Nem vágyom feltámadni (...), isten őrizz, még egyszer itt lenni, emlékezve előbbi magamra, kínjaimra, szégyeneimre, botlásaimra, mulasztásaimra. Persze nem is hiszek a személyes túlvilági életben és feltámadásban. Mi szüksége arra az Égnek, Földnek, hogy te kis taknyos halandó örökre megmaradj, új életre támadj. Nem volt belőled elég 60, 70, 80 esztendő? Mi? Milyen szerénytelen vagy, öregem, milyen szemtelen!
Szép Ernő
-
Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. (...) Mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is."
Psota Irén
-
Egyedül állni a hitetlenségünkkel, amikor körülöttünk mindenki hisz: olyan ez, mintha hiányoznék egy szervünk, mely talán fölösleges, de a többinek mind megvan; s az ember pirulva rejti szégyenét.
Romain Rolland
-
Egy plébánia attól még mintaszerûen végezheti a dolgát, hogy egy haranggal kevesebb van a temploma tornyában. Nem az a fontos, mekkora lármát tud csapni. Istennek olyan jó füle van, hogy azt is meghallja, ha egy mogyorónyi harangocskával harangoznak neki.
Giovannino Guareschi