Talán egész életünkben ezt keressük: a legmélyebb gyászt, mert mielőtt meghalunk, végül magunkra maradunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden változásnak, még annak is, amit a leghőbben óhajtunk, megvan a maga szomorúsága - mert az, amitől megválunk, önmagunk egyik része volt. Az egyik élet számára meghalunk, hogy egy másikba beléphessünk. Anatole France
2. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
3. Ha elveszítünk valakit, gyászolunk. De csak magunk miatt tesszük, mert hiányzik nekünk.
4. Ez a gyász: jelenléted és hiányod. Hogy holtodban halálom szenvedem. Hogy szerelmemben mindkettőnk magányát. Hogy azt remélem, mi reménytelen. Beney Zsuzsa
5. A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben. Jandy Nelson
6. Az élet olyan szomorú. Annyira szomorú, mégis mindannyian benne vagyunk. Benne akarunk lenni. Ragaszkodunk hozzá; mind azt keressük, ami vigaszt nyújt nekünk. Hanya Yanagihara
7. Ha valakit szeretek és azt elveszítem, akkor a gyászt mindenképp végig kell élni, gyászolnunk kell holtunkig azt, akit szerettünk. Konrád György
8. A gyász hosszú és nehéz. Az egész életre kihat. A halott magával viszi a közös jövőt is.
9. Ez az igazi tragédia: sírunk, ha nem kapjuk meg, amit akarunk, és még jobban sírunk, ha végül mégis a miénk lesz.
10. A mélyben moccanó szomorúság talán a fájó hiánya mindannak, amit soha nem fogunk megélni a hiánya azoknak, akiket valamikor valahol ölelnünk, csókolnunk, szeretnünk kellett volna Jón Kalman Stefánsson