Talán erről szól az élet; egymás után elveszítjük a szeretteinket, míg végül szemben nem találjuk magunkat a saját halálunkkal. Elszakadások végtelen sora.

Kapcsolódó idézetek

1. Az életben az ember egymás után elveszti kedveseit. Rengeteg fájdalom marad az ember mögött. A sors elviselhetetlen szenvedések sokaságával képeszt el bennünket. S még csodálkoznak, hogy az öregemberek sokat beszélnek. A kétségbeesés beszél belőlük. Victor Hugo
2. Talán ez is hozzátartozik az élethez. Tudjuk, hogy eljön a vég, de azért tovább élünk. Így van ez a szerelemmel is, tudjuk, hogy vége lesz, az élet azonban mégis ragyogónak tûnik. Genki Kawamura
3. Életünk sodrát nemigen tudjuk irányítani, kezünkből kiperegnek sorban a dolgok. Százszor is meghalunk, mire elfogy életünk. Paul Auster
4. A veszteség vitathatatlanul hozzátartozik az élethez. Ilyenkor feltétlenül megtanuljuk, hogy nincs hatalmunk bizonyos dolgok felett, melyekről pedig azt hittük, hogy uraljuk őket. Csakhogy ezzel nem fejeződik be a dolog. Minden vég után új kezdet következik.
5. Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad. Michel Houellebecq
6. Az élet fokozatosan megy át a halálba. Először az egész részei halnak meg. Amikor az ember szerettei meghalnak, az ember egy része is meghal. Kim Stanley Robinson
7. Azt hiszem, ez hozzátartozik a szeretethez és a szerelemhez: fel kell adni a dolgokat. Néha még a szeretteinktől is el kell szakadni. Lauren Oliver
8. A természeti jelenségekkel ellentétben - amelyeknek ciklikus váltakozásaiban a halál és az újjászületés követi egymást - egyéni életünk egy megszakadó egyenes vonalhoz hasonlítható: volt kezdete, majd néhány útszakaszt követően többé-kevésbé hirtelen vége szakad, és örökre a semmibe vész. Az idő múlik, és vele együtt az élet is kérlelhetetlenül kicsúszik a kezünk közül. Guido Tonelli
9. Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.
10. Ilyen az élet, szomorú és fennkölt is egyben. Bebocsátást nyerünk ebbe a csodálatos világba, megismerkedünk egymással, és egy ideig egymás oldalán megyünk. Utána megszûnünk létezni a másik számára, és végleg eltûnünk, éppoly kurtán-furcsán, ahogyan érkeztünk. Jostein Gaarder