Ugrás a tartalomra
Talán jobban jártunk, amikor kevesebbet gondolkodtunk és többet csókolóztunk. Az érettségivel éretlenné válunk az igaz szerelemre? A szívügyek terén a középiskola lenne a mérvadó?
Kapcsolódó idézetek
-
Talán az érettséginek nem is a tökély volt a lényege, hanem az, hogy együtt lehettünk.
-
Bárcsak többször lettem volna szerelmes! Szerintem a középiskolában legalább kétszer legyen szerelmes az ember.
Jenny Han
-
Mikor a másik szívért küzdünk, ismerkedünk vele. Ellessük, mit szeret, mit nem, mit hogy szokott. De ha ez megvan, és házasság lett belőle, az emberek abbahagyják az ismerkedést. Ha a házasság előtt szerzett ismereteket érettséginek vesszük, akkor utána tanulni kell még a diplomáért, majd az egyetemi, végül a doktori fokozatért. Ez egy életre szóló út, mely során a két szív közelít egymáshoz.
-
Ha egy középiskolai osztályban nem tanuljuk meg elfogadni egymást, akkor később sem fogjuk.
Kováts Laura Rozália
-
Nagyfokú éretlenségre vallana, ha csupán azért kötnénk egymással házasságot, mert szerelmesek vagyunk, és figyelmen kívül hagynánk a köztünk lévő spirituális különbségek jelentőségét.
Gary Chapman
-
Nehéz középutat találni. Már kamaszkorban megszokjuk, hogy van egyfelől a szerelem, mely törékeny, mint a kristály és érzékeny, mint a virágszirom (...). Másfelől megszokjuk, hogy a fantáziáink korlátlanok és feneketlenek, bármit el lehet képzelni, sőt el kell képzelni, és ezzel föl is készítjük lelkünket a meleg élet elkövetkező fájdalmaira.
Nádasdy Ádám
-
Ha valaki a "középiskolai életre" gondol, akkor az "élete csúcspontja" jut eszébe. És amikor az "élete csúcspontjára" gondol, a "középiskolai élete" jut az eszébe. Természetes, hogy így gondolják, hiszen a társadalom a gimis életet csupa rózsaszínben látja. Azonban én nem hiszem, hogy minden középiskolás "rózsaszínû" életre vágyna. Kell lenniük olyan embereknek, akiket nem érdekel a tanulás, a sport, vagy a szerelem. Kell lenniük olyan embereknek, akik "szürke" életre vágynak. Habár ez elég szomorú módja az életnek.
-
Gyerekként azt tanultuk, legyünk jók, osszuk meg a játékainkat, együk meg a zöldséget, és ha nem tudunk kedveset mondani, ne szóljunk egy szót se. De ha minduntalan elharapjuk a nyelvünket, egyre kevésbé fogjuk ismerni egymást. És, hogy kíméljük mások érzelmeit, eltitkoljuk a magunkét. És ha eltitkolod az érzelmeidet, előbb-utóbb megbánod. Ha őszinte vagy, nem te leszel a legnépszerûbb az "iskolában", de tisztelet fog övezni.
-
Olyan fiatalok vagyunk még. Nem annyira őrültség azt gondolni, hogy talán nem a gimis párunk lesz életünk szerelme.
-
Egy-egy adott döntés társadalmi támogatottságában sokkal nagyobb szerepe van az érzelmeknek, mint a vegytiszta tudásnak. Az érzelmek iskolája pedig az irodalom, a mûvészet, a színház és a vallások.
Csányi Vilmos