Te vagy a napfény sebzett szívemen, viharban állva lettem nincstelen, a felhőkkel indultam, ahogy más átutazó. Az érzés itt él még, de szólni képtelen a büszkeségem, ha visszaenged, többé nincs mit féltenem.

Kapcsolódó idézetek

1. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
2. Én fáradt volnék, s megyek, járok, én türelmetlen lennék, s várok, én gyáva volnék, s mégsem félek, test voltam, s lettem érted lélek. Hajnal Anna
3. Ki tudja hány napkelte után váltál súlytalanná lelkem zárt terében. ne vágyódj utánam mint viharban kifordult növény a föld után. én már nem sietek boldogtalanná lenni. Pethes Mária
4. Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek. Berkesi András
5. Te ismered a szívemet, beletekintettél, megtaláltad ott az emléket és az élményt, mely hozzád köt. Mely te magad vagy. És ez számomra vigasz, bár érzem, hogy lazul a kötelék. (...) Még sosem voltam ilyen erős, mint amikor szembenézek veled, és fátyol mögött látlak reménykedve, hogy megbocsátod nekem, hogy az út további részét nem tehetem meg veled.
6. Te vagy szivemnek napsugára, Te üdvöm és hitem, Ha elhagysz, minden oly sötét lesz, Amilyen a szivem.
7. Te vagy a szél, ami simogatja az arcom, Te vagy az, aki felmos, ha lent vagyok a padlón, Te vagy a fény az én életemben, Én elmegyek veled a végtelembe.
8. Tegnap óta minden más lett, mi addig volt; Nehezebb már, pedig kisebb a súly. A kapuban tétován megállok még, Mintha hinném, hogy felderül, S nem rám zuhan újból az ég. Ismerős Arcok
9. Belém szálltál a széllel. Belém láttál egy új lelket tiszta fénnyel. Ugyanaz fáj, ugyanaz bánt, ami eddig megkísértett. Ugyanaz a szív, ugyanaz a test, amit örökké követnék, ha nem tûnsz el. AWS
10. Én szállok az idővel és a széllel szembe talán, Telve a reménnyel: aki elment, vár még rám. Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám, Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám. Nem büntethet az ég, ha így állok eléd, Lelkemben bûntelenül, Mert hiányzol. Demjén Ferenc