Tényleg kell egy nagy ház, egy gyors autó (...)? Tényleg szükségem van ezekre a dolgokra? Vagy csak belém nevelték, hogy akarjam őket? Ezek a dolgok tényleg jobbak, mint azok, amelyekkel már rendelkezem? Vagy csak belém nevelték, hogy mindig elégedetlen legyek azzal, amim van? Talán valami varázslat hatása alá kerültem, ami azt sugallja, hogy soha semmi nem elég jó?

Kapcsolódó idézetek

1. Engem mindig arra biztattak a szüleim, hogy vagyok én elég jó ahhoz, hogy amiket kipróbálok, az mûködjön, vagy ha valami nem mûködik, vagyok elég jó ahhoz, hogy rájöjjek, hogy nem mûködik, és mást kell kipróbálni. Megszoktatták velem azt, hogy nekem nem feltétlen kell megfelelni, nem feltétlen kell valamilyen más vagy magam által kijelölt cél felé haladni. El kell indulni, ha nem jó, módosítani rajta. Valami biztosan lesz, és valamiben biztosan jó leszek, mint ahogy valamiben mindannyian jók vagyunk, legfeljebb nem kísérleteztünk eleget.
2. A szüleim belém nevelték, hogy az anyagiak a legfontosabbak az életben. Elegánsan berendezett, nagy házat akartam, amelyet valaki más takarít helyettem, és modern konyhát, ahol valaki más főz rám. Mint mondtam, sekélyes voltam. Fiatal és roppant sekélyes. És nem láttam semmi akadályát, hogy mindezt elérjem. De azért vágyódtam értelmesebb dolgokra is. Stephenie Meyer
3. Talán a "jó" dolgok tesztek voltak, egyik-másik valószínûleg igencsak nehéz; a "rossz" dolgokat pedig ajándékba kaptuk, hogy segítsenek felnőni: problémákat azért, hogy megtanuljuk elkerülni őket, rossz szokásainkat, hogy változtassunk rajtuk, feltételeket, hogy elfogadjuk, leckéket, hogy megtanuljuk, dolgokat, hogy megváltoztassuk - mindezek lehetőségek arra, hogy megtaláljuk a Bölcsességet, a Boldogságot és az Igazságot.
4. Gyakran eltûnődöm, vajon mi motiválja az embereket. Hogy vajon már a születésünkkor belénk rögződik minden, vagy felnövés közben tanulunk el dolgokat. Talán olyan körülmények kényszerítenek minket, amikre nincs semmi ráhatásunk. Vajon akad ember, aki maga irányítja az életét, vagy mind tehetetlenek vagyunk?
5. Bármilyen felvilágosult is a társadalom, amelyben élünk, még mindig léteznek bizonyos elvárások. Házasság. Gyerek. Egy saját otthon. De mi van, ha mindettől nem boldog, hanem allergiás lesz az ember? Valami baj van a rendszerrel? Vagy velem? Tényleg mi akarjuk ezeket a dolgokat, vagy csak belénk nevelték, hogy akarjuk?
6. Tudom, hogy mire vágyom. Érzem legbelül, és igen, van, hogy kivetítem másra. Valakire, aki nem is tudja, hogy mi az, hogy ölelés vagy hogy szeretet - számomra. De én tudom, hogy nekem mit jelent, így csak egy gyenge pillanat kell, hogy el tudjam hitetni magammal, hogy amit kapok, az elég. Közben meg tudom, hogy a felét se tudja megadni annak, ami elég lenne. Ad valamit, de nem azt, amire vágyom. Kapok valamit, de nem elégít ki. Nem elég, mert nem erre van szükségem. De valamiért mégis, időről-időre képesek vagyunk elhinni, hogy jó lesz. Hogy majd ez lesz "az", közben meg már az első pillanatban érzed, hogy nem elég, mert ez csak varázslat. Ideig-óráig tartó varázslat, ami elmúlik. De valamiért még mindig elhiszed, hogy ez most más lesz. Teletöltöd képzelettel, aztán menjen. Csak épp akkor van baj, amikor kiderül, hogy a képzeletnek köze sincs a valósághoz. Oravecz Nóra
7. Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki. Czakó Zsófia
8. Vagyunk valamilyenek, annak megfelelően, ahogy neveltek, amik ránk ragadtak, illetve amiket eltanultunk másoktól. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy nem jól csináljuk, és a boldogabb élet érdekében elengedhetetlen a fejlődés és a változás. Kollár Betti
9. Alapjában véve jó ember vagyok, vagy nem vagyok elég jó? Eleve bennem van a jóság, vagy az olyasvalami, aminek eléréséért keményen meg kell küzdenem? (...) Ha komoly probléma merül fel, összeomlok, vagy nekiveselkedem, hogy megoldjam? Szenvedő típus vagyok, szeretetre méltó vagy másokon élősködő? A válaszok, amelyeket ezekre a kérdésekre adunk, formálják, alakítják a térképet, amelyet lelki "zsebeinkben" magunkkal hordunk. Belőlük alkotunk képet arról, hogyan mûködik a világ, milyenek az emberek, kik vagyunk, mit fogunk és mit nem fogunk megkapni életünk során. Daniel Gottlieb
10. Félretéve minden önbecsapásunkat és nárcizmusunkat, kérdezzük meg magunktól: őszintén akarom, hogy a gyermekem olyan vagy valami hasonló legyen, mint én? Aki erre igent vagy nemet felel, annak valószínûleg komoly baj van az önismeretével és az önértékelésével. Elvégre nincs tökéletes ember, de mindenkinek vannak jó tulajdonságai. A reális válasz ilyenkor az: örülnék, ha gyermekemben ezt vagy azt a tulajdonságomat felfedezhetném, más tulajdonságaimat pedig nem szívesen látnám viszont benne. Szendi Gábor