Ugrás a tartalomra
Tényleg minden emberben van igazságérzet? Mi a helyzet akkor a bûnözőkkel? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy bennük is megvan, de ezeknél az embereknél a vágyak szép lassan legyőzik a jogérzéket, így a szenvedély erősebb bennük, mint az igazság iránti érzék.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor bosszút állunk azokon, akik szeretteinknek ártottak, a törvényes igazságot háttérbe szorítja az egyéni érdek. Egyszemélyes bírákká, esküdtszékké és végrehajtókká válunk, ami jóval nagyobb felelősséggel jár, ezért sokan meg is rogynak a súlya alatt. Míg mások csak a pillanatnyi elégtételt érzik. Az igazi bûnöző viszont megtalálja az egyensúlyt a józan ész és a szenvedély között, ahová a helyes út mindig a kényszer és a lehetőség egészséges elegye.
-
Az egyén igazságérzete mindenkinek a legfontosabb. Azt nem tudja felülírni a társadalmi igazságosság követelménye. De pont azért fontos, hogy társadalomként mûködjünk, hogy egyénileg is megvédjük az embertársainkat attól, hogy bosszúcselekményeknek az elkövetői vagy adott esetben az áldozatai legyenek. Felelősséggel tartozunk egymás emberségéért is.
-
Az igazságtalanság érzése univerzális. Minden emberi lény érezte már. Ennek a heves érzésnek köszönhetően vágyunk évszázadok óta több jogszerûségre és elismerésre fizikai, pszichés, valamint társadalmi elfogadás és egyenlőség terén. A cél mindig az, hogy igazságot szolgáltassanak nekünk, és hogy olyan világ épüljön, amely jobban figyelembe veszi elképzeléseinket.
Vincent Trybou
-
Hallottam már embereket olyan mély elkötelezettséggel érvelni egy jó bor vagy valamely mûvészeti alkotás kapcsán, mintha valóban meggyőződéssel hittek volna abban, hogy nekik van igazuk, a másik ember pedig téved. Ez a baj az érzésekkel (...), hogy olyan pontos véleményt alkotnak, hogy észre sem vesszük, valójában az érzések alkotják az "ítéletet", s mi azt hisszük, az ítélet objektív.
Robert Wright
-
Akadnak, akik bûneimet erénynek hiszik, és akik erényeimet bûnnek minősítik. Tudom, hogy egyikben is, másikban is akad némi igazság.
Gobbi Hilda
-
Kinél van az igazság? Nekem úgy tûnik, az igazságot csak a speciálisan erre kiképzett emberek kutatják: a bírák, a tudósok, a papok. A többiek mind az ambícióik... és az érzelmeik rabjai.
Szvetlana Alekszijevics
-
A bûntudat sokkal kegyetlenebb, mint a halál. Hisz mindenki meghal, de csak néhány ember érez igazán bûntudatot a rossz döntése miatt.
-
Valamennyiünkben sötét titokzatosság rejlik, az összeütköző szenvedélyek, vágyak, hajlandóságok szövevénye. Bizony, így van. Az ember ítélni akar, de tíz eset közül kilencszer téved.
Agatha Christie
-
A legtöbb embernek mintha személyes érdeke fûződne érzékelt világa negatívumaihoz, amelyeket nem hajlandó elhagyni egy magasabb szintû tudatosságért. Az embereket szemlátomást annyira kielégíti szûnni nem akaró haragjuk, megbántottságuk, bûntudatuk és önsajnálatuk, hogy hatásosan ellenállnak az elmozdulásnak az olyan szintek felé, mint a megértés, a megbocsátás vagy az együttérzés.
-
A bûntudatba nem szabad belebetegedni. Ha valaki vét a másik ellen, azt jóvá kell tennie, de sokszor nem is ártunk senkinek, mégis gyötör minket a bûntudat. Különösen lányoknál látom sokszor, hogy szeretik magukat okolni azért, ha nem maradéktalanul boldog mindenki.
Kimberley Freeman