Ugrás a tartalomra
Természetesen nem csoda, hogy a növényeket mozdulatlan lényeknek tekintjük, hiszen helyhez kötötten élnek, örökre a földbe gyökerezve, helyváltoztatásra képtelenül. Ám ha hosszabb időn át türelmesen figyeljük őket, azt tapasztaljuk, hogy szó sincs mozdulatlanságról; finom és bonyolult mozdulatok olyan gazdag parádéjának vagyunk tanúi, mintha Barisnyikov kelne életre egy balettelőadás első jelenetében. Levelek pöndörödnek és bomlanak szét, virágok tárulnak ki és csukódnak össze, hajtások köröznek, inognak és hajladoznak.
Kapcsolódó idézetek
-
A növények (...) helyváltoztatásra képtelen, gyökereikkel a talajba kapaszkodva élő szervezetek. A nap felé nyújtózkodnak és meghajolnak a nehézkedési erő hatására, de elszaladni, menekülni nem tudnak. Helyhez kötötten élnek a folyamatosan változó környezetben. Ezenfelül nem abban az idősíkban léteznek és mûködnek, mint az ember és az állatok. Mozgásuk - eltekintve az olyan kirívó kivételektől, mint a mimóza vagy a Vénusz légycsapója - egészen lassú, emberi szemmel alig érzékelhető.
Daniel Chamovitz
-
Helyhez kötött, gyökereikkel a földbe kapaszkodó szervezetekként a növények nem tudnak elhúzódni vagy elmenekülni, de meg tudják változtatni anyagcseréjüket, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjanak a változó körülményekhez. Az érintésre és más fizikai ingerekre adott növényi és állati reakciók erősen különbözőek, de az őket kiváltó jelzések a sejtek szintjén kísértetiesen hasonlóak.
Daniel Chamovitz
-
Ültél már valaha csendesen szemlélődve egy kertben vagy egy parkban? Minél tovább nézed, annál gazdagabb látvány tárul eléd. Lassacskán parányi bonyolult világok mutatkoznak meg, és hirtelen a természet sokkal élőbbnek tûnik, mint korábban.
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata
-
A növények élnek, növekednek, szaporodnak körülöttünk; folyton-folyvást kinőnek a földből, vagy belenőnek oda. És mi ezt simán tudomásul vesszük, ügyet sem vetünk rájuk. Nyissátok ki a szemeteket, emberek! Mert ez fantasztikus!
-
Mindannyiunknak örömet szerez a minket körülvevő természet szépsége, ha képesek vagyunk meglátni. Még a nagyvárosok forgalmas utcáin is megesik, hogy apró növénykék törnek elő merészen az útburkolat repedéseiből. Álljunk meg egy pillanatra, vegyük szemügyre, és csodáljuk meg "elszántságát", élni akarását. És adjunk hálát, hogy egy ilyen csodálatos, lenyûgöző és varázslatos világban élünk - a növények világában.
Jane Goodall
-
A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik.
Paulo Coelho
-
Egy fára hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy tárgyra a világ sok tárgya közül. De ha belegondolsz, ez olyan, mintha egy örvényt dolognak neveznénk. Egy örvény a folyóban persze napról napra ugyanolyannak tûnhet, de ezt az állandó formát csak a víz szüntelen áramlása tartja fenn. Az örvénynek egyetlen része sem mozdulatlan. Ugyanígy a fa sem egy statikus dolog. Ha elég hosszú időn át figyelnéd, láthatnád, hogy állandónak tûnő alakját a benne zajló, véget nem érő körforgás tartja fenn.
-
Az élet halad egyik pillanatról a másikig. Az egyik percnek el kell múlnia, hogy a másik maradéktalanul kibontakozhassék. Az élet sohasem mozdulatlanság, nem feltartóztatható és konzerválható. Az élet szépsége, boldogsága és értelme a változás.
-
Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.
Marcus Aurelius