Ugrás a tartalomra
Testem már a földanyák kebelébe megyen,
lelkem csillagok közt száguld az éjjelen!
Kapcsolódó idézetek
-
Testünk alá van vetve az égnek, az ég alá van vetve szellemünknek.
Leonardo da Vinci
-
Szemem behunyom
és angyalok játszanak
vágyaim körül.
-
Oda megyek, ahol a lelkem megpihen.
-
Bár a lelkem sötétben nyugszik le,
tökéletes világosságban kel fel.
Túlságosan szerettem a csillagokat,
hogy féljek az éjszakától.
-
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
tovább nem vágyom arra az egyre,
a Végtelenbe.
József Attila
-
Én eltûnök, mint egy lélek. Eggyé válok az éggel. Minden létezővel.
-
Tente, baba, tente!
Itt van már az este;
Köszöngetnek szépen
Csillagok az égen.
-
Leplembe burkolva könyökemre dûlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merûlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Berzsenyi Dániel
-
Álmoktól ébren
álltunk a fényben,
nem volt már éj,
s nem voltak nappalok.
Testedhez bújtam,
és súgtam, mint égi angyalod,
ha meghal az érzés,
majd én is meghalok.
-
A Földön élek, a Napról álmodom,
Csillag vagy, kedvesem, az én csillagom.
Republic