Tetszel, megadom magam. De figyelmeztetlek, hogy ez a vonzás, ez a szerelem, pontosan huszonnégy óráig tart majd. Az első álomra következő ébredés elûzi arcod emlékeim közül, mint a napfény a hajnali ködöt. Édes arc, ködből vagy. Amíg beszélek rólad, már homályosabban látlak. Mikor pontot teszek e mondat végére, szomorúan (...) észlelem, hogy már nem is látlak.

Kapcsolódó idézetek

1. Te, nem tudom, mit éreztél ma este, az én szívem majdnem beleszakadt, mert mindenütt a két szemed kereste, de hiába, árva maradt. (...) Csak néhány perc, és éjfélt üt az óra, elindulok lassan hazafelé, és félve várom, mit hoz majd a holnap, míg elalszom hajnal felé. Máté Péter
2. Dehogy szeretlek! Nem szeretlek. Fénybe sem, árnyba sem követlek, meg sem kövezlek, meg sem látlak, látni sem, tudni sem kívánlak, szavad is szólhat bárki másnak, lényedből eltûnt a varázslat, tán nem is volt, csak képzelődtem, köd vagy! Maradj is köd a ködben. Egyed Emese
3. Ne úgy szeress, szerelmem, mint puha árnyadat, mert az árny tovatûnik az éjjel s hajnalhasadásig nem találkozhatom újra veled, - (...) Úgy szeress inkább, mint egy csodálatos álmot, másik életedet, mi az éjjel jő el, ó nappalaim reménye.
4. Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek Rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Kovács Ákos
5. Álmodom még, hogy visszatér, És úgy, mint rég, velem lesz mindig. Hazug az álom, bármily szép. Õ nem jön már, s hiánya pusztít! Miklós Tibor
6. Egy kapcsolatban az elején minden olyan szenvedélyes. De ez a ragyogás, akárcsak a csillagé, idővel megfakul. Egy idő után elkényelmesedünk. Samantha Vérant
7. Amikor ötpercenként elém áll, nem hagy írni, olvasni, enni, babusgatom, lerakom, tele van az orrom és a szám a szőrével, és mire összeszedném magam, elölről kezdi, az agyamra megy, de ha fél napra eltûnik, kétségbeesetten keresem, na, ez a szerelem.
8. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila
9. Veled egy óra vagy egy perc, amennyire tellett, Visszaadta, amit tőlem sok hosszú év elvett. Emlékszem, ahogy megfogtad a kezem a fényben, Nélküled én csak egy árnyék lettem a sötétben.
10. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.