Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Tetteink és szavaink révén jutunk egyre feljebb, illetve szintén csak tetteink és szavaink miatt zuhanunk a mélybe.

Elif Safak
💍 Feleség 💑 Kapcsolatok
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossztettek, a bûnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal egyre jobbakká ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré. Böjte Csaba
  2. Szóhasználatunk erősen befolyásolja gondolatainkat és tetteinket.
  3. Mindennel, amit teszünk (vagy amit elmulasztunk), amit mondunk (vagy amit elfelejtünk), hatást gyakorolunk egymásra, és a kapcsolatot vagy a javulás, vagy a romlás irányába alakítjuk. Gary Chapman
  4. Halhatatlan életünk alakulása a szavainknak és tetteinknek a következménye, melyek egymást erősítve vezérelnek keresztül minden időn.
  5. A célunk a tetteinkből kel életre.
  6. A gondolatok szavakká válnak, a szavak tettekké, a tettek pedig az ember végzetévé.
  7. A dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy értünk. Meg Mason
  8. Minden, amit teszünk, visszahat ránk. Amikor befolyást gyakorolunk egy helyzetre, önmagunkat is megváltoztatjuk. Libba Bray
  9. Vagyunk nagyon fent, és zuhanunk nagyon mélyre. Mindegyiket meg kell élni ahhoz, hogy egyben legyünk, érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy jó nekünk. Balatoni József
  10. Amíg tanulunk és fejlődünk, csak olyan döntéseket hozhatunk, melyek közelebb visznek egy jobb sorshoz. Minden, amit múltban tettünk, azzá a bölcsebb, erősebb, jobb emberré tett minket, akik most vagyunk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat