Ugrás a tartalomra
Törpének érzem magam a titáni fák tövében. Aztán inkább gyermeknek, aki azt gondolja, hogy minden meseien hatalmas. Ám később, emlékei helyszínére visszatérve, csalódottan keresi a palotanagy házat, annak tágas szobáit, a végeláthatatlan kertet, és persze nem találja sehol, hiszen termete a felnőtt világhoz magasodott; s noha ettől még meglelhetné gyermekkora hangulatát- fájdalom-, képzelete is alkalmazkodott a felnőttléthez. Vagy szomorúan kuporog egy sötét zugba számûzötten, porosodó álmok és félrehajított játékszerek között, avagy- miként a csacsifogat- hámba fogva kocog a felnőtti vágyak sivár- tarka kordéja előtt.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
-
Időnként valami furcsa, fájdalmas boldogság fogott el. Magamat éreztem csodálatosan öregnek, mintha itt felejtettek volna a fóliánsok korából, hogy értetlenül bámuljak a mai emberekre.
Szerb Antal
-
Néha pont úgy érzem magam, mint az a kislány, aki egykor gyerekként voltam. Nem tudom, vajon tanultam-e valamit az életemből.
-
Gyakran szorongtam, és nem találtam a helyem a világban. Ez természetes velejárója a gyermekkornak, amikor még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy bármi értelmet tulajdonítsunk a létnek.
Anthony Hopkins
-
Az ember gyerekként a jövőt
éli meg. Pici, túlérzékeny lények,
már a ráció alól kiszabadulva.
A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz
éve még jól mûködött,
elrontottuk. A felnőttkor
már nem ketyeg. Mint egy
leállt falióra. Mint egy
hatástalanított pokolgép.
Az öregkor a jelen. Némi
bölcsesség, sok szenvedés.
Vörös István
-
Az erdő nem hasonlít semmilyen más helyre. Először is térbeli. A fái körülvesznek, föléd tornyosulnak, minden oldalról rád nyomulnak. Az erdő elzárja a kilátást, elveszítesz minden tájékozódási pontot. Kicsinek, zavartnak és sebezhetőnek érzed magad, akár egy kisgyerek, aki furcsa lábak közé keveredett. Sivatagban vagy prérin állva tudod, hogy egy nagy helyen vagy. Az erdőben csak érzed. Hatalmas, jellegtelen semmi. És él.
Bill Bryson
-
Eszembe jutnak gyerekkori játékaim a homályos, aranyos kertben, melyet istenekkel népesítettünk be, a határtalan birodalomban, amivé ez az egy négyzetkilométernyi, egészen soha meg nem ismerhető, föl nem fedezhető terület vált számunkra. Zárt civilizációt teremtettünk, a dolgoknak olyan értelmük, a lépéseknek olyan visszhangjuk volt ott, amit soha senki más meg nem érthet. Mi marad ebből a gyermekkori árnyakkal népes, nagyszerû, forró, fagyos kertből, amikor az ember felnőtt lesz, és más törvények szerint él? Ha most visszatérsz hozzá, reményed vesztve, csüggedten haladsz el a szürke kövekből rakott alacsony fal mentén, s elámulsz, hogy ilyen szûk helyen elfért az ország, amely végtelenséged volt egykor; elámulsz, és tudod: ebbe a végtelenségbe soha többé nem fogsz visszatalálni, mert nem a parkba: a játékba kellene visszatalálnod.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Érzem gyerekkorom zárt ajtóinak súlyát.
-
Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak.
Márai Sándor
-
Úgy érzem magam, mint egy baba. Mint egy buta, szép kis baba, ami senkit sem érdekel, megfeledkeztek róla, otthagyták a polcon. Nagy néha neked, vagy valaki másnak eszébe jut, hogy levegyen a polcról, és játsszon velem egy kicsit. Csak pont annyit, hogy feltámadjon bennem a remény, hogy azt higgyem, fontos vagyok valakinek. Utána megint megfeledkeznek rólam. Mintha nem is léteznék.