Ugrás a tartalomra
Történelmileg nézve úgy tûnik, hogy az emberek mindig olyasmiken aggódtak, amiken a következő generáció csak nevetett, és a komoly kockázatokat alig vették észre.
Kapcsolódó idézetek
-
Elszomorít, hogy az emberek mindig a kisebb ellenállás felé mennek, ahelyett, hogy valami magasabb szintû dologra törekednének.
-
Csak a buta, együgyû emberek ijednek meg az első furcsaságoktól.
Karafiáth Orsolya
-
Olyan korban élünk, amely csak unalmas embereket vesz komolyan. Állandóan abban a félelemben élek, hogy nem fognak félreérteni.
Oscar Wilde
-
Az emberek mindig csak azt hiszik el, amit el is akarnak hinni.
Gayle Forman
-
Az olyan emberek, akik neheztelnek a világra, mindig nagyon veszélyesek. Úgy gondolják, hogy az élet adósuk maradt valamivel.
Agatha Christie
-
Minden generáció azt hitte, hogy kezében vannak a válaszok, már csak pár apró dolgot kell tisztázni. És mind azt gondolta, hogy az elődeik leegyszerûsítve nézték a dolgokat és ámították magukat. Mi az esélye annak, hogy pont a te generációd az, amelyik valóban érti a világ mûködését?
Scott Adams
-
Mindenki kacérkodik a veszéllyel, persze azt feltételezve, hogy a veszély nem létezik.
Paulo Coelho
-
A felnőttek mindig átgondolnak mindent, mielőtt cselekednének. És nagyon kevés dologra képesek rácsodálkozni.
Jostein Gaarder
-
A gyerekek mindig csúfolják egymást, nincs ebben semmi különös. Mindig van valaki, aki nevet, és egy másik, akin nevetnek.
Lauren Oliver
-
Ami nem megszokott, arról mindig is azt hitték, veszélyt jelent.