Ugrás a tartalomra
- Tudod, mindenki számára sokkal könnyebb elfogadni a magányt, ha az egykori társunk ugyancsak magányos.
- De hogyha másvalakivel boldog, az olyan, mintha szíven döfnének.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha szeretsz valakit, az a valaki szomorúvá tehet téged, néha még magányossá is. De olyan boldoggá is, amilyen még nem voltál.
-
Épp elég nehéz egyedül lenni akkor is, ha nincs, akit szeressünk, de ha az embernek van valakije, akkor kétszeresen nehéz elviselni a magányt, akkor... nem tudja kitölteni, színessé tenni az életét.
-
Vannak az életben állapotok, melyekben a magány szükséggé válik; ha szívünk érzi, hogy gyönyöre nagyobb mintsem hogy valaki megfoghatná, vagy hogy boldogsága romjain állva sejdíti, hogy keservét senki sem értheti: a szív inkább magába vonul vissza, inkább magánosan hordja nehéz terhét, minthogy idegennel osztaná.
Eötvös József
-
Azért szeretjük a másikat, mert a másik is szereti magát. Az tud boldogan élni a másikkal, aki saját magával is képes boldogan élni. Tudom, érzem, hogy hangzik mindez, de ezt nem könnyû elérni, ez korántsem annyira magától értetődő állapot, mint amennyire közhelyesen hangzik.
Kovács András Péter
-
Okkal mondtam, hogy boldogabb lennék egyedül. Nem azért, mert úgy gondoltam, egyedül boldogabb lehetnék. Azért, mert úgy gondoltam, ha szeretnék valakit, aztán szétmennénk, talán nem élném túl. Könnyebb egyedül lenni. Mert mi van, ha rájössz, hogy szükséged van a szeretetre, de nem kaphatod meg? Mi van, ha megszereted, és támaszkodsz rá? Mi van, ha erre alapozod az életed, és aztán minden szertefoszlik? Túlélhetsz ekkora fájdalmat?
-
Egy bánatba süllyedt ember mindenki számára teher, még azokéra is, akik korábban szerették. A magunk bánatánál csak mások bánatát nehezebb elviselnünk.
Lőrincz L. László
-
Tudom én, milyen az, magányosnak lenni, egyedül lenni minden problémával, egyedül lenni az éjszaka közepén, ha felriad az ember, aztán meg nem tud visszaaludni, mondjuk, persze, van az úgy, hogy nem rossz az egyedüllét, nem kell alkalmazkodni, elviselni a másik hóbortjait, de ha őszinték akarunk lenni, illetve, bocsásson meg, szóval, ha őszinte akarok lenni, akkor mégiscsak jobb együtt lenni valakivel. Minden macera ellenére.
Légrádi Gergely
-
Ha magad miatt örülsz, tele vagy örömmel. De ha másvalaki örömében osztozol, túlcsordul a boldogságod.
-
Gyakran azt hinnénk, hogy egyedül sokkal jobban boldogulunk, de igazából az élet még jobb csapatban. Ha melletted állnak, akiket szeretsz, minden ütősebb, jobban hangzik, és fényesebben ragyog.
-
Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. (...) Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.