Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Úgy döntöttem, az életemet a vadőrök segítésének szentelem. Viszont ezután kezdtem észrevenni azt, hogy napközben járőrözök, megmentek egy állatot, aztán hazamegyek, és egy másikat felteszek a tûzhelyre. Rájöttem, hogy egy csaló vagyok. Engedtem az erkölcsi elveken a saját kényelmem érdekében, mert úgy gondoltam, aki nem eszik húst, az csak egy összeaszalódott vegán. Azzal nyugtattam magam, hogy a tehenek sosem fognak kihalni. De minél tovább gondolkodtam, annál jobban elfogadtam azt, amit addig is tudtam: az állatvédelem legegyszerûbb módja, ha nem esszük meg őket.

Damien Mander
👰 Menyasszony 😡 Düh
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A mezőkön és az erdőkben vándorolva megtanultam, hogy az erdő jobb a rétek nyílt tereinél, az istálló jobb a háznál, a torz az egészségesnél, a falu számkivetettje az állítólag tisztességes gazdánál. Gyanakvásom többnyire jogosnak bizonyult. Az idők során megtanultam, hogy az élettelen tárgyak és az állatok az igaz barátaim. Aharon Appelfeld
  2. Ha meg lehet élni csak növényi táplálékon - márpedig meg lehet -, akkor nem etikus dolog megenni az állatokat. Nincs szükség húsevésre, és egy állatot megölni ugyanúgy gyilkosság, mint az emberölés. Laár András
  3. Hajlamosak vagyunk (...) azt hinni, hogy a kicsi és nem ehető élőlényekre kevésbé van szükségünk. "Hát kihalnak, na és? Csak nem fontosabb néhány haszontalan gyom és csúszómászó, mint az ember?" Ez a látszólag józan felfogás nem veszi tudomásul azt a ma már nyilvánvaló tényt, hogy a természetben szinte semmi nem haszontalan: a vad fajok olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekünk, amiket nélkülük csak igen körülményesen tudnánk megszerezni. Ráadásul igen drágán is, míg ők ingyen adják. Elvesztésük ugyanolyan veszélyekkel jár, mintha, mondjuk, egy repülőgépből kihullanának az apró és látszólag jelentéktelen tartószegecsek. Jared Diamond
  4. Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörû nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé!
  5. A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.
  6. Ami engemet illet, elegem van azokból az emberekből, kik meghalnak egy eszméért. És nem hiszek a hősiességben, mert tudom, hogy az könnyû dolog, és rájöttem, hogy gyilkos. Engem csak egy dolog érdekel: élni és meghalni abban, amit szeretünk. Albert Camus
  7. Az emberek azt hiszik, vicces dolog úgy tenni, mintha szörnyek lennének. Én azzal töltöm az életem, hogy úgy teszek, mintha nem lennék az.
  8. Körülbelül három esztendeje nem eszem sem húst, sem zsírt, tisztán növényekkel, tejtermékekkel táplálkozom. Azóta szinte naponta részem van embertársaim viharos érdeklődésében. Rázzák a fejüket. Azt mondják, hogy a táplálékok minemûsége nem is olyan fontos. De ezt annyiszor ismételgetik s annyi kérdéssel ostromolnak, hogy állításukból az ellenkező tanulságot kell levonnom. Kosztolányi Dezső
  9. Elemektől, feladattól, állattól, embertől nem félek... Semmitől sem félek. De ahhoz gyáva vagyok, hogy a hétköznapokat éljem, hogy hajnalban felkeljek, munkába induljak, egyik nap pont olyan legyen, mint a másik, és heti jegyet vegyek a zsúfolt villamoson, sorban álljak pénteken disznóhúsért; este, lefekvés előtt elmosogassam az edényeket. Sarkadi Imre
  10. Véletlenül kettévágok egy férget a kapámmal, az pedig mániákusan tekereg, épp úgy, ahogy én is tenném, ha valaki felnyársalna. Nem ez az első és nem is az utolsó ilyen alkalom. Vajon a fûszernövényeim vagy bárki más fûszernövényei ennek ellenére még mindig vegánok? Vajon egy féreg élete kevesebbet ér, mint egy szarvasé? Mark Boyle
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat