Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Körülbelül három esztendeje nem eszem sem húst, sem zsírt, tisztán növényekkel, tejtermékekkel táplálkozom. Azóta szinte naponta részem van embertársaim viharos érdeklődésében. Rázzák a fejüket. Azt mondják, hogy a táplálékok minemûsége nem is olyan fontos. De ezt annyiszor ismételgetik s annyi kérdéssel ostromolnak, hogy állításukból az ellenkező tanulságot kell levonnom.

Kosztolányi Dezső
🍂 November 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hogy mi bírt rá a kizárólagos növényevésre? Eleinte a szeszély. Miután azonban megpróbáltam, éreztem, hogy megfelel testi és lelki alkalomnak, s nem hiszem, hogy bármikor is le tudnék nyelni egy darab húst, vagy zsírral készített ételt. Kosztolányi Dezső
  2. Bizonyos, hogy mióta csak növényekkel táplálkozom, több, gazdagabb, finomabb ízeket érzek, ínyem fogékonyabb az ingerek felvételére, élvezőképességem növekedett, s én csak ezért is ragaszkodom eddigi étrendemhez. Aztán tapintatom is tiltakozik az ellen, hogy olyasmit megegyek, ami valaha élt-mozgott, mint én. Ember és állat között semmi lényegbevágó különbséget nem tudok. Az a tétel, hogy az ember nem testvére az állatoknak, éppannyira megdőlt, mint az, hogy a Nap forog a Föld körül. Aki tehát állatot eszik, az egész nyugodtan embert is ehetik. Kosztolányi Dezső
  3. A szomorú igazság az, hogy nem iszom tejet, és nem eszem húst, és szerintem ezzel nagy szívességet teszek a természetnek. Eric Idle
  4. Régen a hús vagy a tej felbecsülhetetlen érték volt a túlélés szempontjából, magas kalóriatartalma miatt. Ha ettél húst, ittál tejet, a következő hetet biztosan átvészelted. Manapság azonban nem a következő hetet szeretnénk túlélni, hanem arra kell készülnünk, hogy 80-90 évesen is aktívan és egészségesen élhessünk. Ebben a mai hús- és tejfogyasztásunk mértéke egyértelmûen gátol minket.
  5. A vegetáriánusok (...) azt mondják, hogy az emberi test egy szentély, amit nem szabad állati fehérjékkel beszennyezni. Azt állítják, hogy ettől egészségesebbek. Ugyanakkor az összes vegetáriánus pincér, aki megfordult körülöttem, a megfázásnak már a hírétől is ágynak dőlt. Anthony Bourdain
  6. A táplálkozás részben már inkább intellektuális, semmint pusztán ösztönös tevékenységgé vált. Sokan közülünk kalóriákban, az adagok méretében, jó és rossz élelmiszerekben, vitaminokban és más egyebekben gondolkodnak. Számos ember számára szinte elképzelhetetlen az a megközelítés, miszerint inkább az ösztönöktől vezérelve táplálkozzon (ahogyan a tehén teszi).
  7. A körülöttünk kavargó GM-viták közepette nem árt belegondolnunk abba, hogy valójában már évezredek óta eszünk genetikailag módosított élelmiszereket. Mind háziasított állataink, amelyek a húst szolgáltatják számunkra, mind termesztett növényeink, amelyekből gabona-, gyümölcs- és zöldségszükségletünket fedezzük, már rég eltávolodtak vadon élő őseiktől. James Watson
  8. Nem az a célom, hogy az emberek felhagyjanak a bőrápolási szerek használatával, és helyette esővízzel kenegessék magukat. Sokkal inkább egyfajta javulásban reménykedem; olyasmiben, amelyen az élelmiszeripar is keresztülment az elmúlt években. Amióta a finomított élelmiszerek és az adalékanyagok kérdése köztémává vált, elkezdtük elolvasni a címkéket, megkérdőjelezni a rajtuk szereplő tételeket, és megtanultunk elvárásokat támasztani. Ennek köszönhetően sokkal nagyobb a kínálat egészséges élelmiszerekből! Remélem, a bőrápolás terén is hasonló folyamatoknak lehetünk majd tanúi.
  9. Szegény zsír! Folyton rágalmazzák, szégyellik, soha nem szeretik. Felfedi a torkosságunkat, az önuralmunk hiányát, az alacsony önbecsülésünket, s megalázóan értéktelennek érezzük magunkat miatta. Meg akarunk szabadulni tőle, vagy ha már ez nem megy, azon fáradozunk, hogy szinte láthatatlan mennyiségre korlátozódjon a testünkön. Milliárdokat költünk arra, hogy eltüntessük: diétás élelmiszerek, könyvek az egészséges étkezésről, konditermek, gyógyszerek, tanácsadók, orvosi kezelések. Sőt, többet költünk a zsír elleni harcra, mint amennyit a terrorizmus ellenire fordítunk.
  10. Túl hosszú ideje érzek már csillapíthatatlan szomjat, túl régen gyötör már az éhhalál, mégsem haltam meg. Semmi sem hat rám, se a szél arcomon, se a tenger vize, se a női test lágy melege.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat