Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Úgy látszik, az ember akarata olyan, mint a szobába tévedt méh, amely szabad utat lát maga előtt, de az ablaküvegnek röppen, s hiába próbálkozik kijutni, valamitől nem lehet. Vagy inkább az a helyzet, mint egy nagyobb üvegbe zárt méhcsaládnál, amelynek minden tagja repülni akar, de oly kevés az a szabad térség, amelyben szárnyát bonthatja, hogy minduntalan egymásnak ütköznek.

🌱 Bölcsesség 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
  2. Mi sem hasonlít annyira az emberi lélekhez, mint a méh. Virágról virágra száll, ahogy a gondolat száll csillagról csillagra, és úgy gyûjti a mézet, ahogy az emberi lélek gyûjti a világosságot. Victor Hugo
  3. Az emberi lény terhesnek érzi azt, hogy állandóan okok és okozatok szigorú rácsrendszerén belül kell léteznie. Időnként vágyat érezhet arra, hogy kitörjön ebből a merev rendszerből, hogy egy pillanatra átlépjen a szabadság birodalmába vagy legalábbis egy olyan világba, ahol mindennapjainak ok és okozati rendszere nem mûködik. Hankiss Elemér
  4. A repülés ismert törvényei szerint nem lehetséges, hogy egy méh repülni tudjon. A szárnyai túl kicsik ahhoz, hogy a levegőbe emeljék a kövér kis testét. Persze a méh akkor is repül, mert a méhek fittyet hánynak arra, hogy az emberek szerint mi lehetetlen.
  5. A legtöbb emlős úgy bújik elő az anyaméhből, mint az égetett agyagszobrok a kemencéből. Ha megpróbáljuk átformálni őket, megkarcolódnak, sőt el is törnek. Az ember viszont úgy jön elő a méhből, mint az olvadt üveg. Egész meglepő mértékig lehet nyújtani és formálni. Yuval Noah Harari
  6. Az ember tehet, amit akar, de nem akarhat úgy, ahogy neki tetszik. Arthur Schopenhauer
  7. Az ember még a párjának sem könnyen adja meg a szabadságot, sokszor az ő életét akarja élni, be akarja zárni. De ha kicsiben, azaz egy párkapcsolatban képesek vagyunk tiszteletben tartani a másik akaratát és személyiségét, akkor nagyobb eséllyel fogunk tiszteletben tartani minden emberi akaratot és személyiséget. Falusi Mariann
  8. Az ember olyan, mint a falevél, az őszi szél kénye-kedve szerint viszi, ahová akarja. Ha a gyepre ejti, ott marad, ha meg a sárba dobja - ott ragad. Boleslaw Prus
  9. Minden élő úgy jön a világra, hogy nem akarta. Az állat is, az ember is. De az ember abban különbözik az állattól, hogy gondolkodhat, és gondolatainak megfelelően cselekedhet. Megszüntetheti azt az állapotot, amelybe akarata ellenére kényszerült. Megszüntetheti az életét. Szilvási Lajos
  10. Az ember akarata szabad. Bizonyos mértékben tőle függ, hogy az élete paradicsom lesz-e vagy pokol. Karl May
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat