Ugrás a tartalomra
Úgy tûnik, a szabadságnak két foka van: kiválaszthatod, hogy milyen témákban kiknek a véleménye érdekel, és kiválaszthatod, hogy milyen időtávlatban érdekelnek. A legtöbb ember figyelmet fordít az előbbire, de figyelmen kívül hagyja az utóbbit. A számomra leglenyûgözőbb emberek sokat foglalkoznak azzal, hogy mit gondolnak mások, még akár olyanok is, akikkel nem kellene foglalkozniuk (...). Ami viszont különlegessé teszi őket, az az, hogy nagyon hosszú távon gondolkodnak: amíg a történelemkönyvek szerint igazuk van, ők büszkén hagyják, hogy a sajtó tévesen ítélje meg őket.
Kapcsolódó idézetek
-
Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk, hajlamaik, politikai vagy vallási nézeteik alapján elítélők, vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a szabadság, annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk, mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés áhítatával tesszük.
-
Az emberi szabadság végtelenül korlátozott; a szabadság lényünk egyik alaptulajdonsága, és mint ilyen, állandóan terjed és tökéletesedik. Mint minden földi dolognak és jelenségnek, a szabadságnak is vannak fokozatai, az egyéni szabadság a megfigyelésnek és a felismerésnek a függvénye... a gondolkodó ember szabadsága nagyobb, mert a gondolkodása az akaratát, szabadságának kulcsát fejleszti.
Charles Bonnet
-
A kreatív emberek feltûnően jó megfigyelők, és többre tartják a pontos megfigyelést, mint mások.
Sokszor csak az igazság felét mondják ki, azt azonban érdekesen, színesen - rendszerint azt a felét, amelyet mások nem vesznek észre. A hangsúlyok áthelyezésével, bizonyos elemek kiemelésével olyan pontokra mutatnak rá, melyek különben homályban maradnának.
Ugyanúgy látják a dolgokat, mint mások, ugyanakkor homlokegyenest ellenkezőleg látják a dolgokat, mint mások.
-
A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. Felnőnek, könnyen felejtenek, és ahelyett, hogy nyitottak lennének és fejlődnének, inkább megválasztják, hogy miben higgyenek, és miben ne. De az ilyen dolgokat nem lehet megválasztani: az ember vagy hisz, vagy nem. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet.
Cecelia Ahern
-
Ahhoz, hogy az ember a gyorsan változó világban meg tudja tartani a helyét, nagyon szabadon kell gondolkodnia. Mindenféle morális, szociális és kulturális kötöttségtől mentesen. És persze abban a tudatban, hogy bár mindent el tudok képzelni, nem mindent csinálok meg. A lényeg az, hogy felismerjem, amit én gondolkodási szabadságnak nevezek: hogy ami az én fejemben van, az nem a valós világ mûködési szabályai szerint létezik, hanem az én szabályaim szerint. A valós világ olyan, amilyen, és én csak kerülgetem a korlátokat, és keresem a kerülőutakat.
Csányi Vilmos
-
A szólásszabadság egyik előnye, hogy ugyanazt a témát több nézőpontból is megismerhetjük. Ennek elvileg el kellene gondolkodtatnia az embereket - csakhogy a legtöbben nem akarnak gondolkodni.
Mira Grant
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell
-
A szabadság több értelmû szó, az egyik ezt érti rajta, a másik amazt, de mindez nem számít, amíg a szabadságot el nem nyerték. A szabadság eléréséhez sok ember szükséges, de ha elértük, legjobban cselekszünk olyképpen, hogy nem osztjuk széjjel sokaknak, hanem megtartjuk magunk.
Mika Waltari
-
A világ, és ezen belül is főként a szabad társadalmak bővelkednek a lehetőségekben. Igazán. A legtöbbeket csupán az tartja vissza, hogy nem hiszik, hogy meg tudnának csinálni akár valami igazán egyszerût is. Pedig ehhez még csak fel sem kell adniuk azt, amit jelenleg csinálnak. Csak el kell kezdeniük valamit.
Richard Bandler
-
Az emberek általában csak magukra gondolnak. Nincs idejük arra, hogy azon rágódjanak, te mit csinálsz vagy milyen jól csinálod, mert mindenkit teljesen lefoglal a saját személyes drámája. Lehet, hogy az emberek figyelme egy pillanatra feléd fordul (ha látványosan és nyilvánosan sikerre viszel valamit vagy felsülsz valamivel), de ez a figyelem nagyon gyorsan visszaterelődik oda, ahol mindig is volt - önmagukra. Habár elsőre talán szörnyen magányos elképzelésnek tûnik, hogy nem mi vagyunk az első számú napirendi pont mások számára, ugyanakkor felszabadító is.
Elizabeth M. Gilbert