Ugrás a tartalomra
Úgy teszünk, mintha jó szülők lennénk, holott valójában csak ételt és ruhát adunk a gyerekeinknek, és leszidjuk őket, ha az utcán talált rágót rágcsálnak. Voltak aranyhalaink, de elpusztultak, és mivel nem tudunk sokkal többet a gyerekekről, mint az aranyhalakról, ezért ennek a felelősségnek a tudata minden reggel megijeszt bennünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Mi, szülők, sokat hibázunk, miközben neveljük a gyerekünket, de csak azért, mert mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket. Megpróbáljuk magunk mellett tartani őket, habár tudjuk, hogy képtelenség.
-
A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja - és persze apja is! - legyen neki.
Vekerdy Tamás
-
Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.
-
Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól.
Vekerdy Tamás
-
A gyerekek sebezhetővé tesznek minket.
Fredrik Backman
-
Annyira leköt bennünket, hogy megadjuk a gyermekeinknek mindazt, amink nincs meg, hogy nem jut időnk megadni nekik azt, amink megvan.
-
A rossz szülők megnehezítik, fájdalmassá teszik a gyerekeik életét, aztán azt mondják, azért tették, hogy segítsenek gyerekeiknek felnőtté válni. A fejlődés meg az élet amúgy is eléggé nehéz; a gyerekeknek nem kell, hogy még nehezebb legyen.
Elizabeth Moon
-
Az apáknak, és persze mindkét szülőnek fogalma sincs arról, mekkora a felelőssége. Boldoggá, kiegyensúlyozottá, de könnyen pokollá is tehetik a gyerekük életét.
-
Tudatosítsuk végre magunkban, hogy a bolygót nem kvázi a szüleinktől örököltük, hanem sokkal inkább a gyermekeinktől vettük kölcsön. De épp most lopjuk el a jövőt tőlük - és azzal dicsekszünk, hogy a legintelligensebb teremtmények vagyunk, amelyek valaha szaladgáltak ezen a bolygón. Hogyan lehetséges az, hogy megengedjük magunknak az egyetlen élőhelyünk tönkretételét? Az a benyomásom, hogy elveszítettük azt a bölcsességet, hogy a cselekedeteink következményeire tekintsünk.
Jane Goodall
-
Felejtsük el a forgalmat, a részegséget, az erőszakot és minden mást, ami veszélyes! Az étel éltető és egyben halálos is. A tenger ad és a tenger elvesz, ahogy a nagyapám szokta mondani. Ugyanez vonatkozik az ételre is. Az étel ad és az étel elvesz.