Ugrás a tartalomra
Új gyarmatok alapítói, ha még olyan utópisztikus elgondolásaik voltak is az emberi erényről és boldogságról, föltétlenül rájönnek hamarosan, hogy a legelső és legfontosabb gyakorlati feladatokat nem tudják megoldani, amíg a szûz talajból egy darabot temetőnek, és egy másikat a tömlöc helyének ki nem szakítanak.
Kapcsolódó idézetek
-
A halottakat, hiszen úgy sem segíthetünk rajtuk, minden mód el kéne tenni láb alól; tetemüket elhamvasztani, nevüket kitörülni, képüket elpusztítani, s minden nemzedéknek, ha már megszületik, újra kellene próbálnia megkezdeni az életet.
Ignotus
-
Az emberek együttmûködnek olyasmiben, amire addig nem voltak képesek, s eszükbe sem jutott, amíg a téboly rájuk nem szállt. Utólag pedig ugyanúgy fogalmuk sincs róla, hogyan lehet végrehajtani azt, amit az őrület olyan könnyûvé tett.
Sjón
-
Az emberek, akik oly fontosnak gondolják magukat, úgy tûnnek el a sokaságban, mintha sosem lettek volna. Egyszerûen nem léteznek annyi ideig, hogy jelenlétük nyomot hagyjon. Az életük első fele küszködés, a másodikban pedig már végképp beletörődve az elkerülhetetlen elmúlásba, feladják minden álmukat, minden tervüket. Végül mindenki boldogtalanul hal meg, hisz nincs idejük megvalósítani magukat.
-
A holtakat nem lehet feltámasztani, de legalább igazságot lehet szolgáltatni nekik. Igazságot, ami az ő számukra már semmit sem jelent, de új célként állhat a gyötrődő élő előtt.
Dean Ray Koontz
-
A rabszolgamunka, az elnyomatás, a kizsákmányolás sohasem csupán a kezeket, a fizikai erőt emészti el, nem - előbb az értelmet, a szívet s a lelket semmisíti meg, utána tönkremegy a test is, és akkor az ember elmenekül a halálba, eltávozik a földbe, mint erődítménybe és rejtekhelyre, nem fogva fel elemi létérdekét, s már hozzászokva ahhoz, hogy csupán álmokat lásson, és elképzelje a valószínûtlent, és abban éljen.
Andrej Platonov
-
Az új hatalom képviselői, mind a katonaiak, mind a polgáriak, többségükben nem értették az országot, és ügyetlenül bántak a néppel; önmagukban jelentéktelenek voltak, de minden lépésükön érezni lehetett, hogy egy nagy gépezet apró részei, s mindegyikük mögött hosszú sorokban és számtalan lépcsőzetben ott állnak a hatalmasabb emberek és a nagyobb intézmények. Ez adott nekik olyan tekintélyt, amely messze túlhaladta személyiségüket - s olyan mágikus befolyást, amelynek mindenki behódolt.
Ivo Andric
-
Az ember arra teremtetett, hogy a Föld ura legyen, de egyetlen alapvető dolgot nem kapott: szerszámosládát, hogy megjavítsa önmagát. (...) Ha lenne csavarhúzó a rossz ötletek eltávolítására; meg kalapács a jó szándék rögzítésére; franciakulcs, amellyel örökre meg lehetne húzni a szerelmet; egy fûrész, hogy levágjuk a múltat! De nem kaptunk ilyen szerszámkészletet, és ha egyszer inogni és nyikorogni kezdünk, előbb-utóbb eltörünk.
Stefano Benni
-
Azt hiszem, hogy a mûvészek gyakorta nem tudják, mihez is értenek a legjobban, mert túl hiúak, és értelmük valami büszkébb dologra irányul, mint azokra a kis palántáknak látszó valamikre, amelyek újonnan, különösen és szépen, valódi tökéletességben sarjadhatnak az ő talajukon.
Friedrich Nietzsche
-
Van, hogy a múltat nem lehet csak úgy eltemetni. Kimászik a sírjából, és előbb-utóbb utolér.
-
Egy ideig még lehet más életét élni, másnak megfelelni, de aztán az eltemetett én csak jelzi, hogy elég. Gyökerekre is szükség van, hogy az ember egész legyen, hogy ne kompenzációkból építse fel az életét.