A rabszolgamunka, az elnyomatás, a kizsákmányolás sohasem csupán a kezeket, a fizikai erőt emészti el, nem - előbb az értelmet, a szívet s a lelket semmisíti meg, utána tönkremegy a test is, és akkor az ember elmenekül a halálba, eltávozik a földbe, mint erődítménybe és rejtekhelyre, nem fogva fel elemi létérdekét, s már hozzászokva ahhoz, hogy csupán álmokat lásson, és elképzelje a valószínûtlent, és abban éljen.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nyilvánvalóan több szellemi résszel bír, mint amennyire ezen a földön szüksége lenne, és a szellemi erők e feleslege tartja és viszi magával a testit is. Csak a testi rész oka az elhasználódásnak és a halálnak. Christoph Wilhelm Hufeland
2. Végeredményben az embernek semmije sincs. Hiszen sem a teste, sem a lelke nem az övé. Hát micsoda dolog ez? A teste elporlad, a lelke meg visszaszáll Istenhez. Az ember rab. Még a lelke sem szabad. Az Isten pórázon sétáltatja a lelket ezen a világon. És mikor a test kimúlik, a Teremtő magához rántja a lelket. Ezért aztán az embernek nem jut egy csöpp se a szabadságból. Cserna-Szabó András
3. Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot. Alan Watts
4. Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bûne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik. Frank Schätzing
5. Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
6. Az emberiség mindig az eget kutatja elméjével. A haláltól és attól való félelem, ami utána következik, szülik a vallást. Ezért a vallások is támadnak és elmúlnak, mint a civilizációk, és semmi sem tartós, csak a világ és az emberi természet. Henry Rider Haggard
7. A rabság így mûködik. Az ember nem megtörik, csak elfárad és belefásul az egészbe, aztán inkább hagyja, hadd cibálják. Idővel majd csak véget ér az egész valahogy.
8. Az embernek eleve nincsen semmije, ami "ténylegesen" az övé lehetne, mert bármit bármikor elveszthet, bármit elvehetnek tőle, bármi bármikor elromolhat, elvesztheti az értékét, és ha véletlenül hosszan megmaradna az ember látszólagos tulajdonában, a halálba már végképp nem viheti magával. Itt kell hagyjon az ember mindent, bármiről is hitte azt, hogy az övé. Laár András
9. Ha az embert nem ölik meg idejekorán, előbb-utóbb elveszít csaknem mindent. Először elveszíti a hiúságát, aztán élő és holt halottai támadnak, aztán lemond a reményről, hogy valaha rendbe jöhet bármi, lába alatt szünet nélkül reng a föld, minden pillanata hajszálon függ. Spiró György
10. A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú