Ugrás a tartalomra
Valahogy mégis megokosodott a világ, megcsendesedett. Az emberek ráismertek az élet rendjére, hogy akik együtt kell éljenek ezen a földön, azok között békességnek kell lenni. Hogy a föld egymáshoz fûzi az embereket, s közös kötélen vonszoljuk valamennyien a sorsot.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet öntörvényszerûen hat, a technikai haladás és az ismeretek terjedése egyre barátságosabbá teszi a földet, okosabbá az embereket, és akinek hajlandósága van rá, ebben az egyre megismerhetőbb és egyre megismertebb életben önerejéből fogja felfedezni az isteni értelmet.
Szilvási Lajos
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen.
Wass Albert
-
Csakis a szegények elővigyázatlansága taszította a forradalmi tömegeket az igazság, a méltányosság, a boldogság meghódításának útjára. Az emberiség áradatának minden nappal több jóságra, több igazságosságra lenne szüksége, arra, hogy a javakat az egyetemes munkát szabályozó helyes törvényekkel osszák el. És ha igaz, hogy a civilizáltság fékezi a szaporodást, akkor éppen ez a jelenség adhat okot arra a reményre, hogy távoli évszázadok múltán elérhetjük a végső egyensúlyt, amidőn a föld teljesen benépesül, és eléggé bölcs lesz ahhoz, hogy valamiféle isteni mozdulatlanságban éljen.
Émile Zola
-
Tudta jól (...), hogy miért jön a nagyvilágra minden ember, hogy külön kicsiny világából kukucskálva láthassa, de meg is érthesse; és ne csak érthesse, de megértvén megszeresse; és megszeretvén mások világát leljen legvégül megint magára. Mert ilyen a világ kereke, így forog körbe, a vágy, a szeretet és a béke tisztasága felé, egyiket a másikba fûzve, így hajtva az embert... De van, hogy a szeretet erősebb a megértésnél, gyorsabb a meglátásnál, és akkor a bölcsesség - látszólag - búcsúzni kényszerül.
-
De hát valahogy csak elboldogulunk. Végül is így élnek az emberek, nem? Valahogy elboldogulnak. És megpróbálnak segíteni egymáson.
Stephen King
-
Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!
Wass Albert
-
Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. Úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugodalmas élőhelyét.
Lázár Ervin
-
Jó a Földön.
És mindenütt jó, ahol élni kell.
Mindenütt van, mi bánattal eltöltsön,
s ami egy életet megérdemel.
Váci Mihály
-
Ez a Föld, ez ád nekünk otthont, ide születtünk, itt pihenünk meg.
Kell, hogy érezd, hogy óvjad, hogy féltsed, kapaszkodva bele
Az élet minden erejével, a szeretetünk ezernyi gyökerével,
Hogy örömmel töltse el létük a szívünket, az életünket.
Hát kérlek Titeket, Emberek, óvjuk, féltsük, szeressük ezt a Földet!
-
Előbb-utóbb mindenki megleli azt, amit keres, mindenkit áthat a béke (...), s elfogadja: csak azt érdemes magukban életben tartani, ami előbbre visz.
Robert Lawson