Valaki azt mondta, a színmûvészet alapja a belefeledkezés. Ez természetesen valamennyi mûvészet alapelve, de különösen áll a színészre, hogy mindennél fontosabb a belső mérséklet és tartózkodás. Akármilyen féktelen, izgalmas is a jelenet, a színész bensejében a szakmai fogás nyugalomra és higgadtságra int, elindítja és irányítja az indulatok hullámverését - a külső tehát izgatott, a benső pedig fékentartott. Ezt csak belefeledkezéssel érheti el a színész.

Kapcsolódó idézetek

1. A mûvészek képesek átadni az érzelmeiket, elérik, hogy a közönség ugyanazt érezze, amit ők. Mindennek ez az alapja, nem? Csak át kell ültetni a tanult dolgokat a szív nyelvére.
2. A mûvészet, azt hiszem, maga a titok. Egy kép vagy egy zenemû elsősorban mégis csak az érzékekre hat. Kell, hogy legyen benne valami, ami konkrétan nem fogalmazható meg, amit csupán érzünk, sejtünk. Egy regény, illetve egy színdarab sem mindig kizárólag a megfogalmazott történetről szól, hanem mindig sokkal többről, ami a mondatok, az események mögött van. Vojnich Erzsébet
3. A legsekélyesebb színdarabban is meg lehet találni azokat a helyzeteket, amiket kihasználva leleplezhetjük mindazt, amit a színpadon kívül rejtegetünk, vagy ha nincs meg bennünk, rejtegetnénk. A színészet varázslata elsősorban abban áll, hogy valaki emlékezni képes arra is, amiben nem volt része, ami nincs meg benne. Vagyis nem úgy tenni, "mintha", hanem beépíteni magunkba a feladat minden lehetséges értékét, és azt összeolvasztani azzal, amiben viszont részünk volt, ami megvan bennünk. Verebes István
4. A mûvészetnek (...) nem a technika a lényege, hanem a lélek. Mihelyt a lélek szabadon, akadályok nélkül közölheti magát, előáll a hiánytalan mûvészi hatás. Kodály Zoltán
5. Vannak időalapú mûvészetek. A film, a zene, a színház, mind időalapú mûvészet. Van eleje, közepe és vége. Az elejétől kezdve figyelned kell. Ahhoz az időszakaszhoz vagy kötve. Csak ily módon tudod átélni. De van a festészet. Nincs eleje, nincs közepe, és nincs vége. Azt látod, amit szeretnél, és akkor, amikor szeretnéd. Nincsenek korlátok. Egyszerûen csak ott van.
6. A mûvészet tulajdonképpen egyfajta öngyógyítás a boldogtalanság enyhítésére. Nem való mindenkinek, és ezzel nincs semmi baj. Ha valakinek megfelel az, ami van, csak ül, és nem alkot semmit. A mûvész viszont elégedetlen, így mindig csinál valamit: megszólal, fest, vagy csak keresztbe teszi a lábát, és felkiált: ez a mûvészet! Wahorn András
7. A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat mûvészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.
8. Ha az ember nem feledkezik meg mestersége szabályairól és mindig újra és újra aggodalmasan gondol rájuk, akkor csak tehetséges ember lesz, de nem lángész. Ha valakinek mindig a technika szabályaihoz kell fordulnia, hogy mûalkotást teremtsen - Isten legyen neki irgalmas! Az ihlet a lényeg. Ez viszi bele a mûvészt a teremtő, de csendes extázis állapotába. Ez szabadítja fel az idegek és az agy szûk korlátaitól.
9. Kell ehhez a pályához egy alapvető tehetség, de az csak az alap, azon túl kicsit úgy mûködik, mint egy film, amit az ember leforgat, és aztán az utómunkában még úgy nyolcvan százalék rákerül. A színészettel is így van ez: a tehetség nagyjából húsz százalék, és ahhoz jön még a szorgalom, a szerencse, a szocializálódás, hogy ki milyen stílust, minőséget és ízlést szív magába, milyen kollégák között van, milyen rendezőkkel dolgozik együtt, lesznek-e mesterei, olyan kollégái, akikre fel tud nézni, megtanulja-e, mikor kell nemet mondani, mikor kell igent mondani. Ezek a kérdések mind fontosak. Schell Judit
10. A színésztől nem lehet elvenni az alapegyéniségét, mert akkor meghal. A színész csak abban a szerepkörben létezhet, amit lényegében önmagában hordoz. És annyit ér, amennyit a saját belső tartalma. Törőcsik Mari