Ugrás a tartalomra
Valójában már régen meggyőződtem róla, hogy bár minden hivatás szükséges és tisztes, csak azok, akik nem kényszerülnek semelyik pálya követésére sem, rendszeres életmódot folytatnak vidéken, maguk döntik el mindennek az idejét, kedvük szerint élnek a maguk birtokán, és nem gyötrik magukat azzal, hogy magasabbra törjenek, amint mondom, csakis az ő osztályrészük megtartani az egészséges s jó külső áldását, ameddig csak lehetséges: aki nem tartozik közéjük, az bizony sokat veszít az előnyös megjelenéséből, amint már nem egészen fiatal.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenkinek van legalább egy olyan dolog, amit ha csak egy kicsit is, de szeret csinálni. Szerintem ebből kell kiindulni. (...) Azt gondolom, hogy az a legjobb, ha az ember azt csinálja egy életen keresztül, amit szeret. Bármiből meg lehet élni, ha az illető profin csinálja, csak akarni kell.
-
Mindenkinek van hivatása. Van, aki nem törődik vele, de van, akit olyan erősen szólít, hogy nem lenne értelme visszatartani, mert abból semmi jó nem sülne ki.
-
Tudok jól öregedni - fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.
-
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.
Reményik László
-
Hitem s tapasztalatom szerint egyaránt meg vagyok róla győződve, hogy fenntartani magunkat e földön nem keserves fáradság, hanem szórakozás, ha egyszerûen és bölcsen élünk (...). Nem szükséges, hogy az ember arca verítékében egye a kenyerét.
Henry David Thoreau
-
Az életben nem kell mindig jól járni! Aki azt a belső kényszert el tudja engedni, hogy neki minden helyzetből győztesen és nyertesen kell kikerülnie, annak nagy lesz a belső szabadsága. Ez a hiteles élet titka!
Mérei Ferenc
-
Az élet egyikünk számára sem könnyû, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk.
Marie Curie
-
Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember.
Szepes Mária
-
Mit sem számít, ki mennyi idős, kinek milyen az életpályája, hogy a mûvészet a hivatása-e vagy kedvtelésből ûzi, netán csak vágyik rá, ahhoz, hogy fejleszteni kezdje magában a kreativitást, soha nincs túl késő, sohasem túlzásba vitt önzés, sohasem ostobaság.
-
Mindenkinek saját generációján belül kell megcsinálni karrierjét, anyagi biztonságát - azok körében, akik ismerik, méltányolják képességeit, és tudják, kiről van szó, mert az utána következő generációtól ne várjon kíméletet, elismerést vagy megértést - az már a saját embereivel, eszméivel s összeköttetéseivel van elfoglalva.
Lengyel Menyhért