Ugrás a tartalomra
Van a matematikában egy demokratikus pillanat, amikor az ember sorról sorra bemutat egy bizonyítást. Bárki követheti az utat, ha azt egyszer már kijelölték.
Kapcsolódó idézetek
-
A bizonyítás olyan, mint egy ösvény: egy jól ismert területről vezet el távoli csúcsokhoz a matematika tájain át.
Marcus du Sautoy
-
A matematika közösségi tudomány, függetlenül attól, hogy a matematika legtöbb eredményét egyetlen ember érte el egy íróasztal mellett vagy séta közben, esetleg valaki mással vitatkozva. Az alkotónak kell a bátorítás, amíg alkot, s a közönség, akinek eredményeit elmondhatja.
Halmos Pál
-
Egy matematikai probléma megoldásában van valami élvezetes. Az ember szembetalálja magát egy problémával, aminek még nem ismeri a nyitját, de tisztában van vele, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket követhet, és bizonyos megközelítésmódok, amelyeket alkalmazhat, és bár az eljárás során a közbenső lépcsőfokok gyakran még bonyolultabbak a kiindulási helyzetnél, a végeredmény már annál egyszerûbb. Az ember bizony örömét leli abban, ahogyan végighalad ezen az úton.
Malcolm Gladwell
-
A demokráciának is van egy bizonyos útja, amit, ugye, végig kell járni ahhoz, hogy a nép érvényesíteni tudja az akaratát.
-
Egyszerû matematika: az emberek vagy segítenek, vagy hátráltatnak.
Jeff Abbott
-
Az emberek azt látják, amit mutatsz nekik.
-
Egy matematikai tétel bizonyításának legjobb módja gyakran az, hogy két irányból indulunk, és reménykedünk abban, hogy a két gondolatmenet félúton találkozni fog.
John Maynard Smith
-
A matematika egy játék, pontosan definiált szabályokkal. Ezek betartásával kell eljutnunk egyik pontból a másikba: feltevésektől az állításig.
Totik Vilmos
-
Óriási erőket kínál az ember, ha bízunk benne, a közösség, ha támaszkodunk rá, a demokratizmus, ha komolyan gondoljuk.
-
A matematika - ha megfelelő módon adjuk elő - bárki számára érthető lehet, és mindnyájan felismerhetjük a nap mint nap megtapasztalt bonyolult jelenségek hátterében meghúzódó, nagyszerû matematikai törvényszerûségeket.
Kit Yates