Ugrás a tartalomra
Van egy pont, amikor le kell tennünk a könyveket és fel kell hagynunk a spirituális gyakorlatokkal, hogy ezek helyét átvegye a víz érintése mezítelen talpunkon. A könyvek és a gyakorlatok ugyan jó szolgálatot tesznek - irányt mutatnak, kapaszkodót nyújtanak, inspirációt adnak -, de ha görcsösen ragaszkodunk hozzájuk, pont attól fosztanak meg, ami a legfontosabb: hogy közvetlenül találkozzunk a világgal úgy, ahogy van, vagyis úgy, ahogyan mi magunk formáljuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az olvasás és a tanulás célja mindig az, hogy jobb élethez - és halálhoz - segítsen minket. Előbb-utóbb azonban eljön az idő, amikor félre kell tennünk a könyveket és a tettek mezejére kell lépnünk.
Ryan Holiday
-
Szeretjük vagy nem, együtt kell élnünk a tudománnyal. Célszerûbb, ha megpróbáljuk a legjobbat kicsiholni belőle. Ha megbarátkozunk vele, és elénk tárul a szépsége és hatékonysága, rá fogunk jönni, hogy spirituális és gyakorlati szempontból egyaránt jó üzletet kötöttünk.
Carl Sagan
-
Elolvashatok sok könyvet, elmehetek tanfolyamokra, és lehet, hogy ideiglenesen jól érzem magam a bőrömben, de aztán minden visszarendeződik az alapszintre, ha nem kezdem el cselekedni mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Ahhoz, hogy változás álljon be valakinek az életében, szerintem fontos az elköteleződés, hogy megérjen az emberben az a gondolat, hogy na, készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaim, mint ahogy eddig csináltam.
Bagdi Bella
-
Könyvek, mondjátok el nekem, hogyan kíséreljek meg élni! Adjátok vissza a lelkemet, amit megfojt a világ, tanítsatok meg a dolgok tiszteletére és szépségére!
-
A Biblia olyan nekem, mint a víz. Ha vizet iszom, megtisztul a testem; ha Isten szavát olvasom, megtisztul a szívem, értelmem és lelkem. Ha nem iszom vizet, kiszárad a testem, s ha nem olvasom Isten szavát, kiszárad az életem. Isten Igéje hívőként létfontosságú számomra.
-
A fontos dolgok inkább odajönnek hozzánk, ahol vagyunk, ha engedjük; ha befejezzük a görcsös próbálkozást, és csak hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek úgy, ahogyan meg kell történniük.
-
Az életet a valóságban nem lehet megváltoztatni, csak a könyvekben. Csak ott lehet mindent eltörölni egyetlen szóval. Felszabadulni a dolgok súlya alól. Meg nem történtté tenni az aljasságokat, kilépni a világból, máshová varázsolni magunkat.
Grégoire Delacourt
-
Nem a prédikációk térítik meg az embereket, hanem a körülmények. Valójában nem az történik, hogy egy új életformába gondoljuk bele magunkat, hanem az, hogy egy új gondolkodási formába éljük bele magunkat. Ezért fontos az, hogy magunkat olyan helyzetek és kihívások elé állítsuk, amelyekben nincsenek meg már jó előre a helyzet ellenőrzés alatt tartásának és megoldásának eszközei, ahova nem győztes hadvezérként vonulunk be, s ahol nem is biztos, hogy a legjobb formánkat mutatjuk.
Richard Rohr
-
A könyvek nem csupán arra valók, hogy elolvassuk őket. A meditáció egy formáját kínálják fel.
-
Rohadtul nem komfortos átlépni a korlátainkat, olyan, mintha az ember lábai alól kifutna a talaj. Megszûnik a stabilitás, megkérdőjeleződik sok, biztosnak hitt alapköve az életünknek. A semmiben lebegünk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy megtanulnunk önmagunkba kapaszkodni. Elfogadjuk, hogy most ez egy nehéz helyzet, elfogadjuk, hogy szenvedünk. Nem söpörjük a szőnyeg alá. Piszkosul fáj, de a szívünk mélyén már sejtjük, sőt, tudjuk, hogy ezek az instabil momentumok fognak minket eljuttatni a következő szinthez. Hiszen nincs fent lent nélkül.