Városlakóként, reggel héttől este hatig robotolva minden nap ugyanolyan hosszúnak tûnik. A mesterséges fény, az ébresztőórák és az üzletek zárási ideje egységesítették az évszakok megélését. A modern világ motorját nem csak a pénz, a fosszilis energia és a becsvágy hajtja, hanem az idő is, mégpedig a greenwichi középidő.

Kapcsolódó idézetek

1. Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis az idő végül elfogy, és az ember a szíve mélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket? Cecelia Ahern
2. Az évszakok is, mint az idő, hajthatatlan volt. Nem mintha ez rossz lett volna. Az évszakok is arra szolgáltak, hogy követhessük velük az idő múlását. Mint az órák és a naptárak. J. R. Ward
3. A társadalom sohasem halad. Amit nyer a réven, elveszti a vámon. (...) A társadalom új ügyességekre tesz szert, de elveszt ősi ösztönöket. (...) A civilizált ember kocsit épített, de elvesztette lába használatát. Tud mankón járni, de ugyanannyit vesztett izomerejéből. Van finom genfi órája, de már nem tudja megmondani az órát a nap állásából. Van neki greenwich-i hajózsebkönyve, s biztos benne, hogy az, ha kell, megadja neki a fölvilágosítást, de az utcán járván nem ismeri meg a csillagokat. A nap pályaváltozásait sem figyeli meg; a napéjegyent alig ismeri, s az év egész világító naptárának nem felel meg elméjében semmilyen óralap. Jegyzőkönyvecskéje elrontja emlékezőtehetségét; a könyvtárak túlterhelik természetes eszét; a biztosítótársaságok szaporítják a baleseteket; s kérdés, vajon a gépek nem akadályoznak-e inkább, semminthogy előmozdítanának; vajon a finomulás által nem vesztettünk-e sok energiát? Ralph Waldo Emerson
4. Jár az óra. Könyörtelenül telik az idő. Az élet egy nappal rövidebb, de ‒ minden rosszban van valami jó ‒ egy nappal közelebb vagyunk a fizetéshez.
5. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
6. Így múlik el a mi életünk. Szakadatlanul munkában, éber figyelemben, gépek közt, kerepelve folytonosan, csúnya robotban, bár a fejünkben fény van és értelem, szivünkben a jóság. Kosztolányi Dezső
7. Az élethez sok minden kell: kaja, lakás, fûtés, világítás, kocsi, na de aztán még jobb kocsi kell, még nagyobb lakás, még szebb villa kell, még drágább és márkásabb ruha kell, és lassan az ember azt látja (...), hogy az élet energiáit lekötik az élet kellékeinek a megszerzésére összpontosított energiák. Müller Péter
8. A városi közösségekben minden egyes ember élete minden szempontból olyannyira kiszámított, iparilag megtervezett, mint egy alkatrészé, amelynek hibátlanul kell illeszkednie az egész gépezet mûködésébe. Ebben az értelemben az ember nem ura a saját életének. Semmilyen kontrollal nem bír fölötte. Túlélőként él, napról napra az előírt, rászabott sebességgel követve a közös életvezetési mintát. Tendzin Gjaco
9. A városlakóknak több kell annál, mint amit a környezetük meg tud adni. Az élelmet, a vizet és az energiát máshonnan kell beszerezniük. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen békés és nemes eszményeket dédelgetnek az emberek a szívükben. Az ilyen társadalom szükségszerûen hódításra és pusztításra épül, mert senki sem adja oda önként a földjét, a vizét vagy az erdőit. Amikor a város feléli a saját erőforrásait, kénytelen máshová nyúlni értük. Ez az elmúlt tízezer év története röviden. Újra és újra ugyanaz a minta ismétlődik: egy felduzzadt hatalmi központ körül meghódított területek sorakoznak, melyekből a központ addig szivattyúzza ki, amire szüksége van, amíg végül az egész össze nem omlik. Derrick Jensen
10. Képzeld azt, hogy az életed olyan, mint egy homokóra. Tudod, hogy sok ezer homokszem van az óra felső részében, és lassan és egyenletesen folynak át a középső, szûk nyakon. Sem te, sem én nem tehetünk semmit, hogy gyorsabban folyjanak, csak ha tönkretesszük a homokórát. Te is, én is, mindenki más is olyan, mint ez a homokóra. Reggel mindannyian úgy érezzük, hogy több száz feladatot kell aznap megoldanunk, de ha nem egyenként látunk hozzá, ha nem lassan és egyenletesen végezzük őket a nap folyamán, ahogy a homokszemek peregnek az órában, akkor tönkretesszük testi és lelki mechanizmusainkat. Dale Carnegie