Ugrás a tartalomra
A városlakóknak több kell annál, mint amit a környezetük meg tud adni. Az élelmet, a vizet és az energiát máshonnan kell beszerezniük. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen békés és nemes eszményeket dédelgetnek az emberek a szívükben. Az ilyen társadalom szükségszerûen hódításra és pusztításra épül, mert senki sem adja oda önként a földjét, a vizét vagy az erdőit. Amikor a város feléli a saját erőforrásait, kénytelen máshová nyúlni értük. Ez az elmúlt tízezer év története röviden. Újra és újra ugyanaz a minta ismétlődik: egy felduzzadt hatalmi központ körül meghódított területek sorakoznak, melyekből a központ addig szivattyúzza ki, amire szüksége van, amíg végül az egész össze nem omlik.
Kapcsolódó idézetek
-
A természetnek pár évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy visszaszerezze az ember által valaha kisajátított területeket. Az embernek néhány óra kellett, hogy lerombolja, elpusztítsa évezredek minden vívmányát, eredményét. Egy röpke pillanat alatt eltörölt mindent, mert az emberi lélek legveszedelmesebb hibájának, a kapzsiságnak a hatalma alá került. A több évszázados történelem során a kapzsiság miatt városok égtek el, civilizációk semmisültek meg. De az embert ez soha nem tartotta vissza. Módszeresen táplálta, növelte, dédelgette legfőbb bûnét, nem akarta beismerni a vétkét... nem tudott osztozni... de megtanult irigykedni...
-
A városok nem könnyen adják meg magukat más erőknek... csak az emberi szeszélynek. Ez is természeti erő.
Frank Herbert
-
Nincs és nem is lehet olyan unalmas és szomorú város, melyben az okos, képzett ember felesleges volna. Tegyük fel, hogy e kétségtelenül elmaradott és durva város százezer lakója közül csak hárman vannak olyanok, mint önök. Önök az érzéketlen tömeget természetesen nem képesek meghódítani, lassanként engedniük kell majd, és elvesznek a százezres tömegben, az élet elfojtja önöket, de azért mégsem tûnnek el egészen, mégsem maradnak minden hatás nélkül. Később önök után talán már hat olyan ember lesz, mint önök, aztán tizenkettő, és így tovább, míg végül az ilyenfajta emberek alkotják majd a többséget. Két-három évszázad múltán az élet bámulatos szép lesz a földön. Az embernek ilyen életre van szüksége, és ha az eddig még nincs meg itten, meg kell sejtenünk, várnunk kell, álmodnunk kell róla, készülnünk kell rá. Ezért kell mindig többet látnunk és tudnunk, mint az apánk és nagyapánk tudott és látott.
Anton Pavlovics Csehov
-
Gyûjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyûjtenek, gyûjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek.
Wass Albert
-
A természet bőségét kimerítette részint a nyomor, részint pedig a gyarapodó felső és középosztály fenntarthatatlan életvitele. A nyugatról a fejlődő országokba exportált fogyasztásközpontú, anyagias életmód teremti meg a piacot az olyan áruknak, melyeket az erdőből állítanak elő, és ez szítja mohó vágyunkat egyre több holmira, amelyre valójában nincs is szükségünk.
Jane Goodall
-
Ma a legtöbb civilizált ember városlakó, vagy legalábbis városban végzi a munkáját. Mindennapi életükben szinte csak élettelen, főképpen ember alkotta dolgokkal találkoznak. Elfelejtették azonban, hogyan bánjanak mindazzal, ami él; ahol csak érintkezésbe kerülnek ilyenekkel, hihetetlenül rövidlátó módon kezelik, és megsemmisítenek mindent, amiből életünk táplálkozik. Mivel mindaz, amivel nap mint nap bánnak és amit fontosnak tartanak, emberi alkotás, mindent elkészíthetőnek tartanak.
Konrad Lorenz
-
A példátlan jólétünk nem abban gyökerezik, hogy teljes egységben élnénk a Földdel és egymással, inkább azon alapszik, hogy módszeresen kimerítjük vagy elpusztítjuk az élet forrásait - a talajt, a vizet és a levegőt -, valamint azokat a közösségeket is, amelyek létünket ihletik, meghatározzák és megtartják. Ezt a kudarcot jelzi a virtuális világokba való menekülés és az "életminőséget javító" szerekre (hangulatjavítókra, savlekötőkre, antidepresszánsokra és stresszkezelési technikákra) való egyre nagyobb ráutaltság. Nem akarjuk vagy nem tudjuk ezt a világot otthonunkká tenni. És nem tudunk vagy nem akarunk örömteli nyugalomra lelni a közösségeinkben, az élettereinkben, a testünkben, a munkánkban. De ami talán még rosszabb, hogy gyerekek nemzedékeit neveljük arra, hogy szorongással teli életmódunkat tekintsék normálisnak.
Wendell Berry
-
Sajnos az ember élete a természetrombolásra épül: a mezőgazdaság, az ipari termelés környezetpusztítással jár. Az egészet úgy alakítottuk ki, hogy nem figyeltünk oda igazán a környezet megóvására. Ösztönös társadalmi igény kellene, hogy legyen a környezetvédelem, az embernek mindig a zöldebb megoldások felé kellene mozdulnia.
Máté Bence
-
Az ország egy olyan élő organizmus, amely állandóan éhezik, embereket eszik és darál be saját fennmaradása érdekében. Mert ő élni akar. Ösztöne a fennmaradásért mindennél erősebb. Rabszolgái vagyunk csupán, akik lesik kívánságait csak azért, hogy gurítson számunkra is pár szem morzsát. A morzsára mohón rávetjük magunk, és közben azt sem vesszük észre, hogy ezzel mi is eltiprunk és bedarálunk más embereket. Embereket, akik gyengébbek nálunk.
Tihanyi Márk
-
A házaknak emberekre van szükségük! (...) Igaz, az emberek a használat során sok kárt okoznak - koptatják a padlót, eldugítják a vécét -, de mindez semmi ahhoz képest, ami akkor történik, ha egy házat magára hagynak. Mert akkor, mintha kitépték volna a szívét, megereszkedik, beomlik, és elkezd a föld felé dőlni.