Téma
Álmodozás idézetek
-
Mikor felkel a nap a tó fölött egy hideg és ropogós reggelen, mikor a fák tisztelettudóan meghajolnak a jég fölött, hogy minél több fényt engedjenek át az ott játszó gyerekekre, akkor az ember őszintén csodálja, hogy vannak, akik szabad akaratukból laknak olyan helyen, ahol nem látni mást, csak aszfaltot és házakat. Fredrik Backman
-
Semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb. Márai Sándor
-
Két szamár találkozik egy oszlophoz kötve egy vadnyugati városban. Egyikük hátán nincs más, csak egy nyereg. A másik az aranyásó szamara, zsákokkal megrakodva, táborozó- és főzőfelszereléssel és négy huszonöt kilós, érccel teli zsákkal. Háta harmonikaszerûen legörbül a teher alatt. A városi szamár így szól: No, te aztán jó sok terhet cipelsz. Mire az aranyásó szamara ezt mondja: Teher? Miféle teher? Stephen King