Téma
Álmodozás idézetek
-
Mi lenne, ha az iskolában olyan "képzőmûvészeti órára" kéne járni, ahol csak azt tanítják, hogyan kell kerítést festeni? Mi lenne, ha sohasem mutatnák meg Leonardo da Vinci és Picasso festményeit? Értékelnéd-e akkor a képzőmûvészetet? Akarnál-e többet tanulni róla? Kétlem. Valószínûleg azt mondanád, "az iskolában elvesztegetett idő volt képzőmûvészetet tanulni. Ha a kerítésemet valaha is festeni kell, felveszek majd valakit, aki megcsinálja". Talán nevetségesen hangzik, de a matematikát így tanítják, és legtöbbünk szemében ez olyan, mint azt nézni, hogyan szárad meg a festék a kerítésen. Míg a nagy mesterek festményei könnyen elérhetők mindenki számára, a nagy mesterek matekja legtöbbünk elől el van zárva. Edward Frenkel
-
Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is. Csitáry-Hock Tamás
-
Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, tízéves koromban, akit talán legjobban szerettem ekkor. Költő, mûvész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, a halál hallgatása, megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Kosztolányi Dezső
-
Hősöm neve ez: Kovács János. Sietve említem ezt meg, mielőtt szólnék róla. A lak- és címjegyzékben legalább kétszáz embert találunk hasonló névvel. Ha elgondoljuk, hogy ezeknek az embereknek semmi közük a pörölyhöz, az üllőhöz s a kovácsmesterség egyéb kellékeihez, nem értjük, miért ragaszkodnak úgy a nevükhöz, melyben valami végtelen szomorúság, a nyelv fantáziaszegénysége nyilvánul meg. Kosztolányi Dezső
-
Istenem, ha lenne egy darabnyi életem. Nem engedném, hogy egyetlen nap is elteljék anélkül, hogy megmondjam az embereknek, hogy szeretem őket. Minden egyes nőt és minden egyes férfit meggyőznék arról, hogy ők számomra a legkedvesebbek, és szeretetben élnék a szeretettel. Megmutatnám az embereknek, mennyire nincs igazuk, ha azt hiszik, hogy nem szerethetnek többé, midőn már öregek, nem tudván, hogy akkor öregszenek meg, ha nem szeretnek többé! Egy gyermeknek szárnyakat adok, de megtanítom neki, hogyan repüljön a sajátjával. Megtanítanám az öregeknek, hogy a halál nem a korral jár, hanem a felejtéssel. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. Temesi Ferenc
-
Láttam, milyen hatalmas különbség van a tudós és a mûvész között, amit előttem is sokan láttak már. Ha Bach, Beethoven, Picasso vagy Proust nem született volna meg, senki más nem teremtette volna meg a mûveiket. Örökre megmaradnak mint egyéniségek, akik, ha nagyon akarjuk, rekonstruálhatók - legalábbis valamennyire - munkáikból épülő emlékmûveik homlokzata mögött. A tudóst a fejlődés maga mögött hagyja, arca feledésbe merül. Ha A nem fedez fel egy bizonyos természeti törvényt, majd B felfedezi, talán később, talán más módszerekkel, de mit számít öt, ötven vagy száz év az örökkévalóság ege alatt? A tudomány eredményei soha nem végérvényesek. Georg Klein
-
Az én hazámban van minden, ami a szemnek kedves. Vannak égbe nyúló bércei, tetejükön örök hóval, vannak csendes, paradicsomi szépségû völgyei, titokzatos tengerszemekkel, rengeteg erdői, bennük rég elmúlt, regényes lovagkor elomló várromjai. Vannak száz meg száz mérföldre terjedő sík pusztaságai, hatalmas folyamai, kristálytiszta patakjai. Földje megtermi a világ legjobb búzáját, borát, s aranyat, ezüstöt és sót ásnak ki mélyéből... Óh, de szép ország ez, asszonyom, ha csak egyszer látta volna, soha el nem felejtené... (...) S a nép, mely benne lakik, épp oly árva, mint én. Se testvére, se apja, se anyja, se rokona nincs Európában. A nyelve elüt minden más nyelvtől, a dalai, a zenéje egészen mások, mint a többi nemzetéi. Szomorú, mert sokat szenvedett, és vad, szilaj, mert sokat harcolt. Vérével és könnyeivel áztatta a földet, melyet hazájának nevez, azért oly drága és kedves az neki... Nekem pedig, akinek senkije sincs a világon, százszorosan drága ez a nagy árva: az én kis nemzetem, az én édes, szeretett szülőföldem. Rákosi Viktor