Álmodozás idézetek

A magyar parasztnak a disznó továbbra is totem (...). A sertés maga a gazdagság, a jóllakottság reménye, a disznóvágás a bőség ritka ideje, igazi lakoma a hideg, kifosztott télben.

Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fûvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fû közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színû virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál? Gárdonyi Géza

Egy nő számára minden férfi férfi, kivéve azt az egyet, akit már nem szeret. Garabet Ibraileanu

Emlékszel arra az estére, amikor megismerkedtünk, és örök barátságot "esküdtünk" a kertetekben? Azt az "esküt" meg is tartottuk, azt hiszem... soha nem esett köztünk egy hangos szó sem, de még csak össze sem zördültünk soha. Sosem felejtem el azt a borzongató érzést, ami elfogott, amikor megmondtad, hogy szeretsz. Egész gyermekkorom magányosan, szeretetre éhesen telt el. Csak most kezdek rájönni, milyen magányos, szeretet után sóvárgó lehetett a szívem. Senki sem törődött velem, senkinek sem voltam fontos. (...) És aztán találkoztam veled. Te nem is tudod, mit jelentett nekem a barátságod. Itt és most szeretném megköszönni, drágám, azt a szívből jövő, forró szeretetet, amit mindig is kaptam tőled. Lucy Maud Montgomery

Ahol anyu csak porfogó, dohos öreg könyveket látott, én ott megnyugvást és lehetőséget találtam. A történetekben megbúvó távoli helyszínek ott voltak mellettem elérhető közelségben: jobb világok, ahol a törekvéseket siker koronázza. Ragaszkodtam hozzájuk, ahogy egy ereklyéhez vagy az imádsághoz a zarándok.

Egyetlen ember (vagy kutya) sem felesleges, ha vannak barátai.

Két csinos nő közül az egyik mindig ideges a másiktól, de az talán még gyakoribb, hogy kölcsönösen utálják egymást. Szilvási Lajos

Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni. Márai Sándor

Mindenki szép, akinek szépség lakik a lelkében. R. Kelényi Angelika

Belefigyelek a némaságba. Olyan ez nekem, mint gyermekkorom tengeri kagylóinak súgása. Zöld lomb és barna avar, nedvesség, csend. A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni, most még csak én tudom.

Minden nő különleges egy napig (...). De aztán a különleges átlagossá válik, majd óhatatlanul beáll az unalom, eltûnik egymás tisztelete, elvész a szabadság. Ha pedig elveszted a szabadságod, akkor mi marad? Richard Bach

Érdekes, hogy az ember egyszer csak abban a városban akarna lakni, amelyikben dolgozik. Lakást szeretne, gyereket, legalább egy kutyát. Vacsorát akar főzni, és bevásárolni a hétvégeken. Inget akar mosni és gyerekruhát, és menthetetlenül elveszti az eszét, amit addig sem racionális problémamegoldásra használt. Sándor Erzsi

Semmi sem tud beszennyezni, akárcsak az óceán, én is mindent megtisztítok, ami hozzám ér.

Ha okos vagy, egy csomó barátod lehet, akivel beszélgethetsz, és sose vagy magányosan egyedül.

Te vagy a szépség, te vagy a kedvesség, te vagy védelmezőnk, őrállónk és oltalmazónk; te vagy az erősség, te vagy az enyhülés. Te vagy a reményünk, te vagy hitünk, te vagy a szeretetünk, te vagy minden édességünk, te vagy a mi örök életünk: Nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten, irgalmas üdvözítő. Assisi Szent Ferenc

Mindig a kín volt ólmos ostorom, mindig magány a mély monostorom. Kosztolányi Dezső

Az eső csillogó, óezüst függönnyé sûrûsödött. A bokrok illatoztak. Erősen és hálásan párállott a föld. (...) Az éjszaka létezett csupán, az hullatta esőjét a csillagokból, titokzatosan és termékenyítően ostromolta a kőváros fasorait és ligeteit, virágok milliói tárták felé színpompás szemérmüket, hogy magukba fogadják, ágak várták kitárt karokkal, a víz pedig benyomult a földbe, hogy ott majd fekete péppé keveredve egyesüljön a rá váró gyökerek millióival; az eső, az éjszaka, a természet, a növekedés, minden-minden létezett, és fittyet hányt pusztulásnak, halálnak, gonosztevőknek, hamis szenteknek, győzelemnek vagy vereségnek, ők voltak csak; mint évről évre, mindöröktől fogva, és ezen az éjszakán végre részévé lehetett mindennek ő is, felpattant a burok, tagjait nyújtóztatta az élet, az áhított és áldott élet! Erich Maria Remarque

Az élet történése önmagától valósul meg és teljesül be. Nem létezik személyes én, amely bármit is tenne, nincs, aki gondolkodna, cselekedne, tenne vagy döntéseket hozna. Minden ige, melléknév és névmás értelmét veszti.

De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel. Charlotte Bronte

Az egész életet egy nagy tanulási folyamatnak tartom; a megismerés lehet az élet értelme. A tökéletes megismerés persze úgy sem adatik meg egy emberélet szûkös időhatárai között, de feltétlenül törekedni kell a dolgok minél teljesebb megismerésére. Bródy János