Téma
Arrogancia idézetek
-
A modor lesz az első, amivel foglalkozni fogunk, kedvesem. Nem mintha bármi baj is lenne az illemtudásoddal, no de éppen ez itt a bökkenő. Túlzottan udvarias vagy. Így hát, amit meg kell tanítanunk neked, az nem más, mint a lenézés és a megvetés. Meg kell tanulnod úgy nézni az emberekre, mintha csak valamilyen rossz szag csavarná az orrodat. Csak az olyan emberek lehetnek elég jók a számodra, akik tényleg olyan jók, mint te.
-
A félrelépések napjainkban többek között azért váltak annyira gyakorivá, mert társadalmi méretû önbecsülési válságban szenvedünk, és a végsőkig ki vagyunk éhezve arra, hogy saját magunkat pozitívnak, szerethetőnek, izgalmasnak élhessük meg. Egyre több olyan emberrel találkozom, aki nem képes önmagában hinni, önmagát megfelelően képviselni különböző helyzetekben. És persze minél kiéhezettebbek vagyunk, annál kevesebb elég ahhoz, hogy rákattanjunk bármire, ami által magunkat egy picivel is értékesebbnek élhetjük meg.
-
Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket. Michelle Obama
-
Ahogy elismerjük a bajok létezését, összejátszunk velük, szemet hunyunk felettük, mohón magunkhoz öleljük a betegséget és a szenvedést, önmagunkat döntve romba test és lélek szörnyû bûnében: nem csupán tétlen szemlélői, de aktív részesei vagyunk önmagunk lerombolásának; nem csupán álldogálunk az omló ház alatt, de mi rogyasztjuk magunkra a tetőt; és nem csupán kivégeztetünk, de hóhérok is vagyunk, mégpedig önmagunk hóhérai. Oliver Sacks
-
Többnyire álruhában érzem magam. (...) Vagy talán olyasvalakinek, aki rengeteg emberből tevődik össze. Talán egyre csak fölhalmozzuk ezeket az új meg új énjeinket. Magunkkal cipeljük őket, ahogy jó és rossz döntéseket hozunk, elcsenünk ezt-azt, elcseszünk ezt-azt, földerülünk, kiborulunk, összezuhanunk, szerelembe zuhanunk, az orrunkat lógatjuk, lógunk a szeren, meglógunk a világ elől, magasba törünk vagy törünk-zúzunk. Jandy Nelson