Téma
Barátság idézetek
-
A barátság tökéletesen szabad attól, amitől a ragaszkodás nem: az igénytől, hogy szükség legyen rá. Szinte sajnáljuk, hogy sor került arra a kölcsönre, ajándékra vagy gyerekvigyázásra - úgyhogy, az Isten szerelmére, felejtsük el végre, és térjünk vissza mindahhoz, ami igazán fontos köztünk! Még a hála sem erősíti a barátságot. A közhelyszerû "nem tesz semmit" itt valódi érzéseinket fejezi ki. Nem az a tökéletes barát, aki végszükség esetén segít (hiszen ez természetes), hanem az, aki a segítségnyújtás után a megszokott kerékvágásba tér vissza. Clive Staples Lewis
-
Amit te adsz, az minden! Csak te adod nekem, tőled kaptam először mindazt, ami valóban ér is valamit az életben. A cimboráim között annak idején akadt ugyan egy-két jóbarát, de most te vagy a barátom is. Világéletemben magányos fickó voltam, most pedig itt vagy te, és benned megtaláltam énemnek azt a részét, amely eddig hiányzott. Veled egész ember vagyok. Te vagy az egyetlen a világon, aki mellett békességre leltem. Dymphna Cusack
-
Hisszük, hogy társaink, rokonaink szeretnek bennünket, hiszünk a baráti szolidaritásban, szerelmeink tartósságában és abban, hogy vannak bizonyos dolgok (...), amelyek "csak mással" történnek meg. (...) Jó része nyilvánvalóan illúzió, jobb esetben a szándék összecserélése a valósággal. Aki pedig nem csatlakozik illúziónkhoz, sőt rombolja őket, az ellenség. Popper Péter
-
Minden tartós kapcsolat abból indul ki, hogy az ember mindennek ellenére szereti a másikat. "Szeretlek, annak ellenére, hogy nem olyan vagy, amilyennek először képzeltelek." Nem magától értetődik, hogy az ember kiáll a másik mellett. Csak akkor beszélhetünk valódi szeretetről, ha tényleg tenni akarunk valamit a másikért. A kapcsolat nem maradhat fenn az adakozó szeretet nélkül. Alfons Vansteenwegen
-
A barátság egyetlen trükkje az, hogy olyan embereket találj, akik jobbak, mint te... nem okosabbak, nem klasszabbak, hanem kedvesebbek, nagylelkûbbek és megbocsátóbbak... és becsüld meg őket azért, amit megtaníthatnak neked, és próbálj figyelni, hallgatni rájuk, amikor mondanak neked valamit magadról, akármilyen rossz... vagy jó is az... és bízz bennük... ez az egészben a legnehezebb. De egyben a legjobb is. Hanya Yanagihara