Téma
Bátorság próbája idézetek
-
Visszamenőleg semmit sem lehet korrigálni, fölösleges éppen neked mondanom. Amit már jóvá kell tenni vagy tétetni, az egyszer már mindenképpen megtörtént, praeteritum perfectum, és ami megtörtént, nyomot is hagy. Ha valaki összeégeti magát, hiába plasztikázzák elfogadhatóvá a küllemét, mindig viszolyogni fog a tûztől, de tán még a melegtől is. Szilvási Lajos
-
A férfi olyan hamar felmelegszik, mint a villanykörte: egy pillanat alatt tûzbe jön, s ugyanilyen hamar ki is hûl. Ellenben a nő - s ez tudományosan bizonyított tény - úgy melegszik fel, mint a vasaló. Lassan, fokozatosan forr fel, mint a jó húsleves. De ha egyszer átforrósodott, nincs, aki lehûtse. Carlos Ruiz Zafón
-
A csend olyan tud lenni, akár a kudarc. Ha egy élénk beszélgetésben csönd áll be, az egy másodperc alatt érvénytelenné tud tenni mindent, ami addig elhangzott, mintha az egész csevej csupán szerencsés véletlen lett volna, mert csak idő kérdése volt mindvégig, hogy kiderüljön az igazság: hogy igazából nincs senkinek semmi mondanivalója a többiek számára. Miért nem tudnak az emberek csendben ülni egymás mellett anélkül, hogy unalmasnak, tehetetlennek és a többiek által kirekesztettnek éreznék magukat? A csend ráadásul mágnesként vonzza a süket dumákat, a beszélgetésben támadt ûr kitöltésének vágya szüli a legostobább megjegyzéseket. Lisa Jewell
-
Azt, hogy az állatok miért olyanok, amilyenek, sohasem tudhatjuk meg, mert szörnyû és bonyolult történetük legtöbb bizonyítéka reménytelenül elveszett; ámde az, hogy olyanok, amilyenek, hogy ők az elektronok, bolygók, ködök és napok végtelen és rémséges sivatagában a mi egyetlen társaink, örök öröm és vigasz számunkra. William Morton Wheeler
-
Nem létezik Ötletek Szemétládája, Meseközpont, Titkos Bestsellerek Szigete; a jó sztorik ötletei látszólag szó szerint a semmiből jönnek, egyenesen az üres égből vitorláznak alá: két különálló ötlet találkozik, és valami új jön létre a nap alatt. Az embernek nem az a dolga, hogy ráleljen ezekre az ötletekre, hanem hogy fölismerje őket, amikor előbukkannak. Stephen King